Áremelkedéshez és elbocsátásokhoz vezethet a magyar hamburgeradó

A kormány adót vetne ki az egészségtelen élelmiszerekre. Íme, a várható következmények.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Index információi szerint a kormány tervei között szerepel az úgynevezett hamburgeradó bevezetése. A lap úgy tudja, hogy az egészséges életmódhoz, táplálkozáshoz nem illő ételeket, italokat sújtaná a különadó, amit a színezett italokra, például a kólára, valamint a kávéra, az édességre és egyes gyorséttermi ételekre vetnének ki.

A hamburgeradóval kapcsolatban több kérdés is felmerül. Egyrészt, hogy pontosan mely termékek tartoznak majd az adóval sújtott kategóriába, illetve, hogy mi alapján mondják majd azt egy termékre, hogy az nem illik az egészséges életmódba. Kérdés továbbá, hogy a különadó milyen hatással lesz a családok költségvetésére, hoz-e drágulást, és, ha igen, milyen mértékűt. Mindemellett az sem tisztázott, hogy az adó csak a költségvetési lyukak betömését segíti majd elő, vagy az egészséges táplálkozást is.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e kérdésekre nem adott választ, a sajtóosztályt hiába kérdeztük a besorolásról, illetve az esetleges áremelkedésről, konkrét választ nem kaptunk.

Február végén kiderül

A KIM sajtóosztálya csupán annyit közölt: a kormány egy olcsóbb és hatékonyabb államot szeretne létrehozni, ennek érdekében a szerkezeti átalakításokat nem szakterületenként hajtja végre, hanem annak egységes kormányzati irányt kíván szabni. - A Növekedési és Stabilitási Program az előzetes tervek szerint február végére készül el, amit a kormány akkor tár a szélesebb nyilvánosság elé - tették hozzá.

Amire a kormány nem adott választ, azt elmondta a Világgazdaságnak a Nestlé Hungária Kft. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.

Áremelkedés jöhet

Csontos Csaba közölte: mivel az adó költségoldali növekedést jelentene a cégeknek, ami nem viselhető el sokáig, az árak emelkednének, vagy munkaerőtől kellene megválni. - Az adóval egyes termékek egyszerűen drágábbak lesznek, az egyetlen, aki károsodhat, az a fogyasztó - tette hozzá.

Az igazgató hangsúlyozta azt is, az áron keresztül nem lehet a tudatot formálni, csak terelni lehet a fogyasztót. - Ha a fogyasztó lemond egyes termékekről, az nem biztos, hogy az érdekét szolgálja - tette hozzá.

A kutatók szerint hatásos

A kutatók ugyanakkor úgy véledeknek, az egészséges táplálkozást elősegítheti az ilyen és ehhez hasonló sarc. A Buffalói Egyetem szakemberei legalábbis a Psychological Science-ben megjelent tanulmányukra hivatkova ezt a következtetést vonták le.

A hamburgeradó egyébként nem magyar találmány, több országban felmerült már, hogy bevezetnek hasonlót, sőt, nem is kell olyan messzire mennünk, hogy ilyesmit találjunk.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Romániában a gyorséttermi ételekre, cukrásztermékekre és szénsavas italokra vetnék ki az adót, és már vitáznak is róla, Tajvanon pedig már elkészült az a törvénytervezet, mely a cukros italokat, az édességeket, a gyorséttermi ételeket és az alkoholt sújtaná a plusz teherrel.

Ezt is szeretjük