Zámbó Krisztián kiabált a mentorával! Ezért veszekedett Keresztessel
Zámbó Krisztián kiabálni kezdett Keresztes Ildikóval.
Mérföldkőhöz érkezett az idei X-faktor szombaton: a show végére ugyanis megfeleződött a mezőny és már csak hat énekes folytathatja tovább.
A verseny meglehetősen szoros, többször volt szavazategyenlőség is, és a feszültség is csak egyre fokozódik.
Ördög Nóra zokogott
Az est fénypontja a zsűritagok szerint Antal Tímea produkciója volt, aki egy klasszikus Leona Lewis dalt énekelt újragondolt verzióban.
Az előadás annyira elkápráztatta a közönséget és a mentorokat, hogy Malek Miklós senkivel sem törődve felrohant a színpadra és megölelgette a fiatal tehetséget. Ördög Nóra szintén nem bírt a rátörő érzelmekkel és zokogásban tört ki, még kérdezni sem tudott az énekesnőtől.
A megható pillanatokon felül azonban számos kínos momentum is színesítette az estét, Stone például Geszti Péternek szólt be, aki erre csak úgy tudott replikázni, hogy az énekes „nagyon tré” volt.
A legmegdöbbentőbb azonban Zámbó Krisztián volt, aki a felkészülés közben magából kikelve üvöltözött Keresztes Ildikóval. A mentor arra hívta fel a figyelmét, hogy gyakran hamisan énekel és technikailag is sok kivetni való van az előadásában. Az ifjabb Zámbó pedig bár tanulni érkezett a versenybe, úgy tűnik, nem viseli jól a kritikát, és vitázni kezdett tanárával.
Nem az X-faktorba való
A szombati showban Gáspár Laci Hagyd meg nekem a dalt című számával lépett fel, a kommentelők azonnal meg is jegyezték, hogy bár már nem kell a borzalmas angol kiejtését hallgatni, a magyar szöveget sem sikerült neki helyesen elsajátítani.
A zsűrinek egyhangúlag nem tetszett az előadás, Malek Miklós és Geszti Péter is azon a véleményen volt, hogy az énekes teljesítménye nem elég az X-faktor színpadára, és ha továbbra is benn tartják, akkor sokan fognak megharagudni rájuk, hiszen Zámbónál sokkal tehetségesebb énekesek estek ki eddig is már.
A fellépés után a férfi magyarázkodásba kezdett, elmondta, hogy ő maga sem érti, mi történik vele a színpadon és mi akadályozza abban, hogy száz százalékon teljesítsen.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szavazás megdöbbentő eredménnyel zárult, ugyanis az elsők között szólították Stone-t és Zámbó Krisztiánt, akinek így a jövő héten is esélye lesz bizonyítani. Párbajozni a Like-nak és Szabó Dávidnak kellett, Malek Miklós meg is jegyezte, hogy nem nekik kellett volna ott állni. Végül a zsűri döntése alapján Nagy Feró utolsó csapatának, a Like-nak kellett búcsúzni a versenytől.
Fotó: RTL Klub/Bársony Bence
- ördög nóra
- tehetségkutató
- keresztes ildikó
- x-faktor
- zámbó krisztián
- kovács lászló stone
- like
- antal tímea
- Hazai sztár