Ő volt Zámbó Jimmy első felesége: a kétgyerekes Verával egy közös fiuk született
Zámbó Jimmy elsőszülött fia, Krisztián az első felségétől, Verától született, akivel elváltak, mielőtt az énekes karrierje berobbant volna.
Zámbó Jimmy mellett a nagy sikereit második felesége, Edit élte meg, aki két fiút szült az énekesnek, Szebasztiánt és Adriánt. A király elsőszülött fia, Zámbó Krisztián még az első házasságában született.
Jimmy és Csoma Vera tizenéves koruk óta ismerték egymást, a lány bátyja és a későbbi sztár barátok voltak. Vera férjhez ment, született két gyermeke, majd elvált. 21 éves volt, amikor Jimmy 18 évesen udvarolni kezdett neki.
Zámbó Jimmy felesége, Vera
A kapcsolatot se Zámbó Jimmy anyja, Anna néni, se a fiatalasszony szülei nem támogatták, sőt hónapokig Vera sem vette komolyan Jimmyt, de az udvarlója nem adta fel. Az esküvőn már a szülők is örömmel vettek részt. Jimmy a felesége előző házasságából született gyermekeit, Mónikát és Tamást sajátjaiként szerette, és nevelte, majd madarat lehetett vele fogatni, amikor megtudta, apa lesz. Határtalanul büszke és boldog volt, amikor megszületett közös fiuk, Krisztián.
Az RTL saját gyártású produkciójában, A Király című sorozatban - ami az RTL+ előfizetéses streamingplatformon érhető el - Olasz Renátó alakítja a fiatal Zámbó Jimmyt, míg első feleségét Sipos Vera, akit a sorozat sajtóvetítésén kérdeztem a szerepéről.
- Az első rész után nekem úgy tűnik, hogy Jimmy mellett a sztársággal járó csillogásból Editnek jutott ki, míg Verának a mindennapos problémák, egy kicsit földhözragadtabb élet.
- Ahogy én látom, és ahogy Krisztián (Zámbó Krisztián - a szerk.) írt róla a könyvében, Vera a zenészélet helyett egy hagyományos pénzkereseti lehetőséget tartott volna ideálisnak, a művészvilágtól nagyon hamar elfáradt. Kicsit idősebb is volt Jimmynél pár évvel, volt már két gyereke, aztán megszületett Krisztián, aki karon ülő csecsemő volt, amikor Jimmy elkezdett komolyabban a zenéléssel foglalkozni, az éjszakai élet pedig mást követelt meg, mint amire nekik akkor szükségük lett volna.
- Nem volt rossz házasság az övék, csak ő egy kicsit földhöz ragadtabb személyiség, egyszerűen a kialakult helyzetet nem tudta kezelni. Nem tudta úgy támogatni és felemelni, ahogy Edit, aki azt mondta Jimmynek: „Még nagy ember leszel!”. Hozzá képest nagy kontraszt, hogy Vera azt mondja: „Hol a pénz? Miért nem megyünk vissza vidékre anyámhoz?”.
- Vajon Vera látott valamennyit abból a karizmatikus zenészből, ami már ott csírázott a huszonéves Zámbó Jimmyben?
- Ő maga is azt írta, hogy nagyon keveset. Ott volt a három gyerek, nem nagyon tudott eljárni megnézni a férjét. Később, amikor már Jimmy sztár lett, már nem voltak együtt, az igazi csillogásból neki nem jutott. Sokan nem is tudják, hogy Krisztiánnak ő az édesanyja, nem pedig Edit.
- Edit egy 2018-as interjúban azt mondta, bár elhagyta, öt-hat felejthetetlen évük volt, semmi rosszat nem tud mondani Jimmyről. Utána sosem szeretett mást, amióta elváltak, egyedül él, számára ő volt a nagy ő, és az is marad. Schell Judit találkozott Edittel, akit alakít. Te beszéltél Verával?
- Állítólag a Pestre költözéssel kezdett el megváltozni a kapcsolatuk, a sok teher és gond rányomta a bélyegét. Nagyon kevés pénzből éltek három gyerekkel. Szerették egymást, de ebből a kapcsolatból nem látunk olyan sokat. A forgatás előtt felvettem a kapcsolatot Verával, aki szívesen benne lett volna egy közös kávézásban, de mivel nem él Magyarországon, ez végül nem valósult meg.
Zámbó Jimmy második felesége
Ahogy Jimmy egyre ismertebb lett, úgy bolondult érte egyre több nő, akikért ő is rajongott, hódításairól a bulvárlapok is írtak. Hosszabb és rövidebb, futó és komolyabb viszonyai után azonban mindig visszatért második feleségéhez.
Zámbó Jimmy a nagy szerelméhez mindig visszatért: ő volt a hátországa
A Király című sorozatban Schell Judit alakítja Edit asszonyt, Zámbó Jimmy feleségét, akihez az énekes kisebb-nagyobb viszonyai után mindig visszatért
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Udvardi Attila
OLVASD EL EZT IS!