Nem adja fel! 65 évesen is keresi az igazit a magyar énekesnő

Zalatnay Sarolta mindent megtesz, hogy megtalálja azt az embert, aki a lelki társa lehet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zalatnay Sarolta még nem adta fel, hogy megtalálja élete szerelmét, és hogy egy férfi mellett töltse idősebb napjait.

Ugyan már kilenc éve nem találja a párját, de most jó oka van, arra, hogy reménykedjen és nyitott szemmel járjon.

Keresi a nagy Ő-t

A 65 éves énekesnő élete során bővelkedett udvarlókban, sőt, örök hűséget is háromszor fogadott. Először 1974-ben mondta ki a boldogító igent Révész Sándornak, a Piramis együttes énekesének, másodszor egy fogorvos, Benedek László vette feleségül, harmadjára pedig Márton Csaba lett a férje.

A fiatalkori pezsgés után egy csendesebb időszak következett magánéletében, aminek több oka is volt. Most viszont ismét készen áll egy tartós, komoly kapcsolatra. Úgy érzi, elvárásai nem magasak, hajlandó akár újból férjhez menni.

- Van egy olyan jóslat, miszerint még 70 előtt egy nagyon komoly kapcsolatom lesz, sőt, még az is lehet, hogy házasságom is - nyilatkozta a Reflektor kameráinak.

Interneten ismerkedett

Nevelt lánya, Niki, most 23 éves, és szintén egyedülálló, így rávette anyukáját, hogy próbálják ki az internetes társkeresést.

Cini ugyan kipróbálta, de nem tetszett neki, hogy csupán virtuálisan zajlik a beszélgetés, ő jobban szereti a régebbi módját a párkeresésnek.

Magyar sztárok rendőrségi ügyei

Nézegess képeket!

Elolvasom

 

 

Az énekesnő elmondta, az interneten az zavarja, hogy bárki bármit mondhat vagy ígérhet, írásban mindenki bátrabb. Neki is volt egy udvarlója, aki folyamatosan találkozni szeretett volna vele, de amikor konkrétumokra került a sor, hogy hol és mikor ejtsék meg a randit, teljesen eltűnt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Zalatnay ugyan nagyon szeretné egyenesbe hozni magánéletét, de számára a legfontosabb, hogy lánya boldog legyen, és megtalálja párját. Szívesen lenne nagymama is, de azt mondja, ez még a jövő zenéje.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub, Bársony Bence.

Ezt is szeretjük