Élő adásban omlott össze Lilu! Nem tudott megszólalni sem

A könnyek éjszakája volt a szombati az X-Faktorban, még Lilu sem tudott a sírástól beszélni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szombat este a könnyeké és a dühöngésé volt az X-Faktor háza táján. Ezen az estén már csak a nézőkön volt a sor, hogy eldöntsék, ki lesz a 2013-as verseny két finalistája, a mentoroknak már nem volt beleszólási joguk.

A top 3 versenyző - Danics Dóra, Krasznai Tünde és a ByThe Way együttes - három dallal is a színpadra állt, hogy még egyszer megmutathassák tehetségüket.

Könnyek estéje

Először azt a dalt adták elő, amivel megismerhettük őket a válogatókon, majd a párbajdalukat hozták. A széria alatt egyedül Danics Dórának nem kellett ilyen módon is megméretni magát, ahogy tavaly az X-Faktor győztese, Oláh Gergő sem került párbajszituációba.

Az este a könnyekről szólt és a nagy szavakról, természetesen minden énekes megkapta a maga dicshimnuszát, hogy mennyire tehetséges, kivételes és lélegzetelállító. Tóth Gabi törpevízműként jószerével megállás nélkül sírt, ahogy az egyik kommentelő meg is jegyezte, valószínűleg egy zsebkendőgyár szponzorálja. A ByTheWay ríkatta meg leginkább, amikor a fiúk az ABBA Winner takes it all című számát adták elő.

Ennek olyannyira a hatása alá került, hogy még figyelni sem tudott Danics Dórára, és persze ezt nem is hallgatta el, jó mentorhoz illően. A rajongók persze vérszemet kaptak és mindennek elhordták a Megasztárban feltűnt énekesnőt, a legfinomabb hozzászólás szerint is egy kretén, aki retteg attól, hogy a nála szebb és sokkal tehetségesebb lányok kiütik a nyeregből a popszakmában.

Megszületett a döntés

A következő nagy összeomlást Lilu produkálta, aki Krasznai Tünde és Takács Nikolas duettje után annyira meghatódott, hogy nem győzte visszanyelni a könnyeit, és megszólalni sem bírt, ezért inkább az énekesek kezébe nyomta a mikrofont, hogy mondjanak, amit csak akarnak. Krasznai Tünde szolidan csak annyit mondott, nagyon köszöni az embereknek a belé vetett bizalmát, és számára „bebizonyosodott, hogy több a jó szándékú ember, mint a rossz”.

Ez most tényleg túl rövid volt! Kivillant Tóth Gabi feneke az élő adásban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kommentelők most kivételesen nem is rajta, hanem a ByTheWay-en fenték a késüket, a legtöbben azt kifogásolták, hogyan lehetnek a legjobb háromban, amikor a közönség egyszer már hazaküldte őket.

- Kíváncsi vagyok, ha nem négy helyes kölök lenne ugyanezzel a hanggal, akkor is lenne elalélás tőlük? Ez a recept mindig bejön - írta az egyik kommentelő.

Ám a választ megkapta egy másik rajongótól, aki felhívta a figyelmet arra, hogy mióta Bozsek Márk visszalépése miatt a csapat újabb esélyt kapott, töretlen volt a népszerűségük és a teljesítményük színvonala is, és illő lenne már mindenkinek túltennie magát azon, hogy visszakerültek a versenybe. Mint írja, ennyi erővel Danics Dórát is szapulni lehetne, hiszen ő a 2012-es X-Faktor versenyéből esett ki, mégis ismét itt van.

Akinek bármi baja van a ByTheWay bennmaradásával, annak egy gyors, alig pár órás terápia lehetne a megoldás, hiszen a csapat az X-Faktor történetében először bejutott a fináléba, ahol Danics Dórával kell majd megküzdeniük.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Bármi is lesz a végső eredmény a vasárnapi döntőben, annyi bizonyos, hogy történelmet írnak, hiszen eddig az RTL Klubon sosem nyert vetélkedőt nő, ahogy az énekversenyben csapat sem kapta még meg a fődíjat.

Kép: RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük