14 éves lány tarolt az X-Faktorban: Dorinát imádta mind a 4 zsűritag
A Felvidékről érkezett Kovács Dorina alig várta, hogy a 14. életévét betöltve jelentkezhessen az X-Faktorba.
Az X-Faktor immár a 12. évadával indult el szombat este: az első válogatóban több tehetség is úgy lenyűgözte a megújult zsűrit, Gáspár Lacit, Tóth Andit, Majkát és Valkusz Milánt, hogy azok mindegyike igent mondott a produkcióra.
Kovács Dorina az X-Faktorban
A 14 éves Kovács Dorina Cintia a Felvidékről, Rimaszombatból érkezett édesanyjával és édesapjával. A szüleivel régóta nagy rajongója az RTL tehetségkutatójának, tízesztendős kora óta arra vár, hogy végre elérje az X-Faktorban megszabott korhatárt. Amint betöltötte idén a 14. életévét, jelentkezett a műsorba.
A zsűrit már a bemutatkozásakor megnyerte magának, Elolvadtak, amikor azt mondta, ha felnő, énekes akar lenni. Majka annyira drukkolt neki, hogy nem is mert a színpad felé nézni. A produkció végén Gáspár Laci szerint megérdemelten kapott hatalmas tapsot és ovációt.
- Anya biztos, hogy sírt, csak mondom! Nem hiszem, hogy volt olyan már, akinek ennyire szorítottam, mint neked, hogy ne legyen rossz. Nem is mertem odanézni. Aztán megszólaltál, és tündér vagy. Ilyenkor mindig a saját gyerekeimet látom bennetek, gyerekekben, akik idejönnek, és ha nem sikerül, rosszulesik nekik bármit is mondanom. De a te pillanatodat meg az osztatlan sikert, amit arattál, be lehet cserélni száz rossz pillanatra - értékelte Majka.
- Nagyon erős hangod van, nagyon szépen énekelsz, és a lelked különleges. Erre vigyázz, mindig maradjon meg! - dicsérte Gáspár Laci.
Valkusz Milán is dicsérte, szerinte gyermekénje ellenére hihetetlen erő van a hangjában, és talán mindig olyan hatalmas taps fogadja, mint az X-Faktorban. Egyértelmű volt, hogy négy igent zsebelhet be.
Király L. Norbira rá sem ismerni a 2010-es X-Faktor óta: ezért kap sok gyűlölködő üzenetet
14 éve tűnt fel a képernyőn, ma már egyáltalán nem énekel.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Szabó Gábor
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!