"Túl nagy volt az arca" - Az X-Faktor nézői kiszavazták a tehetségkutatóból

Kiderült, kik jutottak be az X-Faktor döntőjébe.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fokozódott a feszültség a 2018-as X-Faktor elődöntőjében, hiszen már csak egy adás van hátra addig, amíg győztest hirdetnek. A négy versenyző ezúttal két-két dallal, egy duettel és egy egyéni produkcióval igyekezett meggyőzni a nézőket és a zsűrit arról, hogy helye van a döntőben. 

Puskás Petinek és Radics Giginek már nem maradt versenyzője az elődöntőre, így ők csak véleményezték Gáspár Laci és ByeAlex mentoráltjait. Ezúttal az énekeseknek két versenydaluk előadása után azonnal szembe kellett nézniük a székes szabályokkal.  

A produkciók megosztották a zsűrit

Az élő adást ByeAlex versenyzője, a Stolen Beat nyitotta Nemazalánnyal kiegészült közös produkciójával. Lil G. és Nemazalány Petőfi Sándor című számát dolgozták fel.

Gáspár Laci szerint látszott, hogy az előadásban sok munka volt, de ő többet várt volna. ByeAlex azonban kiált mentoráltjai mellett, így a két zsűritag között heves vitát robbant ki. Radics Giginek tetszett, hogy spontán bulinak hatott az előadás, de hiányolta az energiát. Puskás Peti szerint viszont bátor és egyedi volt a produkció.

A Stolen Beat egy Halott pénz-feldolgozást hozott második versenyszámnak. A Hello, Lányok című dal ismét megosztotta a zsűrit. Radics Gigi úgy látta, a fiúk meg vannak rémülve a feladattól. ByeAlex viszont kifejezetten felszabadultnak érezte a produkciót. A fiúk még Gáspár Laci egyik kedvenc számát, a Blackstreet együttes I Like The Way You Work című slágerét is beemelték a dalba, de ezzel sem győzték meg a szigorú mentort. A zsűri nem tudott dönteni, de a nézői szavazatok alapján a Stolen Beat végül leülhetett az első székre.

Ezek után Gáspár Laci mentoráltja, Arany Timi következett. Duettpartnerével, Tóth Gabival az énekesnő Nem kell végszó című dalát adták elő. Radics Gigi bizonytalannak találta Timi hangját, amivel Gáspár Laci nem értett egyet, szerinte Timi újra bebizonyította, hogy ő a mezőny legjobb énekese.

Második számként Arany Timi Bruno Mars Versace on the Floor című dalát énekelte el a színpadon. Puskás Peti úgy érezte, nem lett olyan a produkció, amilyen lehetett volna. Radics Gigi szerint többször megcsuklott a lány hangja. ByeAlex egyetértett velük abban, hogy ez most nem volt annyira tiszta. Még Gáspár Laci szerint is elfáradt a végére Timi hangja. Akárcsak a Stolen Beat esetében, Arany Timinél is a nézők döntöttek arról, leülhet-e a lány. A közönség szavazatai alapján Timi a veszélyzónába került.

Nagy vágya volt Tamáska Gabriellának, Gáspár Laci mentoráltjának, hogy egyszer színpadon adhassa elő Berkes Olivér #háttérzaj című dalát, így egy álma vált valóra, hogy az eredeti előadó társaságában énekelhette el ezt a számot. Radics Gigi szerint Olivér jót tett Gabinak, de kevesellte az energiaszintet, ByeAlex úgy érezte, Gabi elbújt a partnere mögé.

A szólódal is Gabi egy személyes kedvence volt. Byealex úgy érezte, a lány szájából nem szólt jól Lady Gaga és Bradley Cooper közös száma, a Shallow. Gigi szerint sem sikerült felszántania a színpadot a fiatal énekesnőnek, és sokszor volt hangon kívül. Puskás Peti csalódott a versenyzőben. Gáspár Laci állva tapsolt a mentoráltjának, de elismerte, hogy a próbákon sokkal jobban hangzott a dal. A mentorok úgy döntöttek, hogy nem ültetik le Gabit, így ő is a veszélyzónába került.

ByeAlex mentoráltjai, a USNK formáció tagjai Trap Kapitánnyal kiegészülve saját számot hoztak az elődöntőbe. A beatbox ritmusra maguk írtak angol nyelvű rapszöveget. A közönség üdvrivalgással fogadta a produkciót, ami a zsűri körében is egyöntetű tetszést aratott.

Az USNK második produkciója is egy saját szerzemény lett, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy van kiút az önpusztító életmódból. A közönség hangos tapssal jutalmazta az előadást, és a zsűri is szerette a srácok produkcióját, így a USNK ülhetett le a második székre, és juthatott tovább a Stolen Beattel egyetemben egyenesen a döntőbe.

Kiszavazták a nézők Arany Timit

A veszélyzónában Gáspár Laci mentoráltjai maradtak. A nézők szavazatai alapján végül Arany Tímea esett ki. 

A döntés megosztotta a kommentelőket. Volt, aki sajnálta, hogy a jó hangú énekesnőnek kellett távoznia a műsorból, mások kiakadtak azon, hogy Timi a kisfilmjében azt mondta, ültek nála rosszabbak is a székeken, amikor az első élő adásban fel kellett állnia. Sokan úgy gondolták, ezzel veszítette el a nézők szimpátiáját.

gaspar-laci-mentoraltjai
Fotó: RTL Klub

„Csak azokból lesz győztes, akik mindig magukban keresik a hibát és megvan bennük a kellő alázat. Timikének el kellene gondolkodnia, hogy miért esett ki a jó hangja ellenére, mert ha nem, akkor soha de soha nem lesz nyerő, később sem.” „Ha nincs alázat a saját "csapattársával" szemben, és ezt ki is mondja, itt az eredménye.”

„Mondjuk, ha nem hordta volna annyira fenn az orrát, neki is szurkoltam volna, mert hangja van.”


„Lehet, hogy hangilag ott van a Timi, de van mit még fejlődnie alázat és szerénység terén, ez már biztos !”

„Jól énekelt, de a viselkedésével nem lopta be magát az emberek szívébe! - nincs benne alázat, túl kevély, sokszor öntelt személyiség volt számomra, ami a kis videójában is tükröződött...”

A jövő heti döntőben a Stolen Beat és az USNK mellett Tamáska Gabriella versenyezhet a győztes címéért.

Kiss Ramóna 24 éves húga igazi bombázó - Kísértetiesen hasonlítanak egymásra

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük