Közös gyermekük születése előtt szakított az RTL sztárpárja: először szólaltak meg róla
Most már biztos, VV Reni és VV Geri szakítottak. A lány erősítette meg, amiről már egy ideje pletykáltak.

Már régóta rebesgették az RTL sztárpárjának szakítását: VV Reni és VV Geri eddig nem erősítették meg, hogy szétmentek, most viszont előbbi tisztázta, már nincsenek együtt születendő gyermeke édesapjával.
A ValóVilág 12. évadának talán legnagyobb szenzációja volt az, amikor kiderült, a 22 éves lány teherbe esett a villában az ottani párjától.
VV Reni és VV Geri szakítottak
A műsor vége után kívülről úgy tűnt, a leendő szülők közt felhőtlen a viszony: mindenhova együtt mentek, szerelmes fotókat posztoltak, sőt azt tervezték, hogy összeköltöznek.

Ám egy ideje a közös képeknek nyoma sincs az Instagram-oldalaikon, a lány egy korábbi sztoriban leszögezte, amikor kérdezz-feleleket indított a követőivel, hogy geris, babás kérdésekre nem válaszol.
A szakítás hírét is ő erősítette meg, szintén történetben közölte, elváltak az útjaik VV Gerivel. Csupán ennyit írt: "Nem vagyunk együtt Gerivel".
Az első ValóVilág gyönyörű Ágija volt: 43 évesen így néz ki az Angliában élő édesanya
Kégl Ági a legelső ValóVilág egyik legfiatalabb játékosa volt, 21 évesen költözött be a villába.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Fókusz