
"Ott haltak meg mellettem" A magyar műsorvezető hátborzongató vallomást tett
Vujity Tvrtko a Frizbiben mesélt.

A TV2 42 éves újságírója, Vujity Tvrtko vendégeskedett legutóbb a Frizbiben Hajdú Péternél, ahol a délszláv háborúban átélt rémségekről is mesélt.
Hajdú Péter az adás egy pontján arról kérdezte az újságírót, hogy miért érezte szükségét annak, hogy Csernobilba utazzon tudósítani, tudva, hogy ezzel saját életét, egészségét kockáztatja. Erre Tvrtko elmesélte, csupán 19 éves volt, amikor csapdába esett a délszláv háborúban, 89 napon át egy pincében, a zongora alatt kellett meghúznia magát. Sírva hívta a Magyar Televízió munkatársait, hogy mentsék ki, mert fél.
- Anyám este hívott, mert még működtek a telefonvonalak, hogy most azonnal menjek haza, erre mondtam neki, hogy mennék, de körbevett a néphadsereg. 89 napig voltam ebben a blokádban. Ott haltak meg a kollégáim mellettem. (...) Ott haltak meg azok az emberek, akikkel 20 perccel korábban még együtt voltam, együtt kávéztam - mesélte Hajdúnak Tvrtko kissé feldúltan.
A sztárújságíró azt is elmondta, nem tudja, életveszélyben volt-e, hiszen akkoriban senki nem tudhatta, amikor futva menekült valahonnan, hogy a hátára mutat-e a célkereszt.-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
Leadkép, Facebook-kép: TV2/Sajtószoba
Belső kép: TV2/Frizbi