Meglepő bejelentést tett Mező Misi! Csak ők nyerhetik meg a Voice versenyét?

Mező Misi meglepő bejelentést tett a Voice adásában.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Újra remek produkciókat láthattunk a péntek esti Voice-ban, Malek Andrea és Mező Misi a megszokottnál is többet civódott, Caramel pedig megint a föld felett lebegett.

Ám az est végén megint négy tehetséges énekesnek kellett távozni, és a lista bizony meglepetéseket tartogatott.

Nem volt elég a szív

A mesterek a tőlük megszokott közhelyekkel dicsérték az énekeseket, Schrott Pétert Caramel úgy méltatta, hogy a fiú éneklése közben azt is elfelejtette, hogy ez egy verseny.

Malek Andrea, aki a mestere volt pedig úgy fogalmazott, „csak úgy ontotta a szívét”. Ám hiába adta bele a lelkét is a dalba, végül ellene szavazott Malek.

Rajta kívül a Szécsi-ikreknek is távozni kellett, akik így egy nagy dilemmától szabadultak meg. A napokban ugyanis azt nyilatkozták, hogy nem tudják, ha kiesne egyikük, akkor a másik folytatná-e a versenyt, hiszen olyan szoros kötelék van kettőjük között, amit talán egy laikus nem is igen ért meg.

Malek Andrea kritizálta őket a leginkább, mindkettőjüket túlságosan is kislánynak tartotta ehhez a mezőnyhöz.

Meglepő kijelentés

Mező Misi az est folyamán meglepő kijelentést tett. A mester ugyanis úgy látja, hogy a mezőnyben három énekes van, akinek „jogosítványa van megnyerni a versenyt”. Az egyik Gájer Bálint, a másik Veres Mónika, a harmadik névre azonban egyelőre még várni kell, azt nem volt hajlandó elárulni.

A Voice női versenyzőinek átalakulása

Nézegess képeket!

Elolvasom
A verseny egyik favoritjának számító Henderson Dávid ezúttal nem nyűgözte le a mestereket, Malek szerint spontánabbnak kellene lennie, és nem mindig a dal üzenetét kutatnia.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Mező Misi szerint a fiú kezd elveszni a népszerűség labirintusában, és még Caramel is azt mondta neki, hogy nem volt mindig tiszta a hangja. A végén pedig talán ez okozta a vesztét is, ugyanis mestere hosszas hezitálás után végül Gájer Bálintot vitte tovább, így a tehetséges fiatal fiútól búcsúzni kellett.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük