A Viszkis gyönyörű felesége és kislánya - Először mutatta meg a gyerekét
Ambrus Attila, a Viszkis először mutatta meg kislányát.
Ambrus Attila, vagyis a Viszkis rég maga mögött hagyta zűrös életét, hat éve él boldogan húsz évvel fiatalabb feleségével, Rékával, boldogságukat pedig február 12-én kislányuk megszületése koronázta meg. Anna 3500 grammal és 55 centivel jött világra. Sokat küzdöttek érte, nem titkolták, hogy a csöppség lombikkal fogant, szerencsére már az első beültetés sikeres volt. Az 51 éves édesapa és párja a Story magazin címlapján mutatták meg először hathetes kislányukat.
A Viszkis vágta el lánya köldökzsinórját, és az első egy órában végig a kislánya mellett tartózkodott, és azóta is kiveszi a részét a csöppség gondozásából.
Annát a szülei Cukinak becézik. Szerencséjük van vele, kizárólag akkor ereszti ki a hangját, ha éhes. A baba egyelőre a szülői ágyban alszik, mert szerintük így a legkönnyebb megnyugtatni és megszoptatni.
Nem röstellem, gügyögős apuka lettem, és minden pillanatban érezni szeretném a családom közelségét.
Anna érkezésével új értelmet nyert az életem, amiért nagyon hálás vagyok. Sokat kell tanulnom, hogy méltó legyek hozzá, többek közt gyerekdalokat, azokban nem vagyok jó. A legtöbb feladatot ösztönösen próbálom megoldani. Ha tudnám etetni a lányomat, arra is vállalkoznék, ám erre csak az édesanyja képes. Szívesen kelek fel Annához éjszaka, cserélem a pelenkáját, és boldogan fürdetem is. Hihetetlen, mekkora változásokra képes az ember, ha gyereke születik, nem is gondoltam - mesélte a hetilapnak a Viszkis.
A legcukibb magyar sztárcsemeték
Sokak szerint Vasvári Vivien kisfia, Edward kiköpött olyan, mint Katalin hercegné és Vilmos herceg elsőszülött kisfia volt ennyi idősen. Képes összeállításunkban nem csak a luxusfeleség kisfiának cuki fotóit nézheted meg, hanem a többi tündéri sztárcsemetét is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!