Varnus Xavér reagált a súlyos vádakra: a nevét meghurcolva mondták le koncertjeit

A Mi Hazánk politikusa, Dúró Dóra arra kérte a Zeneakadémiát, hogy mondják le az orgonaművész koncertjeit.

Varnus Xavér reakciója a vádakra
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Varnus Xavér reagált az őt ért vádakra, több személy, köztük egy politikus ellen is feljelentést tesz.

Varnus Xavér reakciója a vádakra

Varnus Xavért fiatalkorú fiúk abuzálásával vádolták meg egy újságcikkben, melyről az orgonaművész azt írta, rengeteg csúsztatást és téves információt tartalmaz, tagadja, hogy a benne foglaltak valaha is megtörténtek volna. A rendőrség nyomozást indított, már több tanút kihallgattak.

Ezzel egy időben Varnus Xavér több fellépését lemondták, ennek köze lehet ahhoz, hogy a Mi Hazánk politikusa, Dúró Dóra nyílt levélben kérte a Zeneakadémiát, hogy ne engedjék fellépni az orgonaművészt. Úgy döntött, reagál a vádakra, a Facebook-oldalán osztott meg egy közleményt, melyben kiemelte, semmilyen, a vádakban megfogalmazott bűncselekményt nem követett el, és azt gondolja, az egész mögött politikai karaktergyilkosság van. 

A közleményben olvasható az is, hogy Varnus Xavér feljelentést is tesz több személy, köztük a politikus, Dúró Dóra ellen. Az orgonaművész közleményét kérésére teljes terjedelmében közöljük.

„Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője nyilvános Facebook posztjában súlyosan rágalmazott, amikor 'pedofil ragadozónak' nevezett. A pedofíliát, amely súlyos bűncselekmény, mélyen elítélem, mint minden normális ember a világon. Hatvan évem alatt soha, semmiféle pedofil bűncselekményt nem követtem el, ennek vádjával soha nem jelentett fel engem senki, és semmiféle, pedofíliával kapcsolatos hatósági eljárás nem zajlott, és tudtommal nem is zajlik ellenem, sehol a világon. Dúró Dóra a Mi Hazánk propagandistájának, Füssy Angélának hazug cikke nyomán rágalmazott meg, noha Füssy a cikke megjelenése után azt nyilatkozta a Telexnek, hogy tisztában volt vele, hogy semmiféle bűncselekményt nem követtem el. Ezért Dúró Dórát, Füssy Angélát, Bánsági Andort és az ő rágalmaikat terjesztőket a mai napon feljelentettem aljas indokból, nagy nyilvánosság előtti, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért. Remélem, Dúró Dóra nem tud majd mentelmi joga mögé bújni, és onnan folytatni rágalmazó lájk- és szavazatvadászatát.

A politikai karaktergyilkossági kísérlet most szintet lépett. Magukat újságíróknak kiadó személyek keresik meg ismerőseimet, rokonságomat, és pénzt ajánlanak, ha engem besároznak, akár kitalált történetekkel is. A Magyar Jelen ordas hazugságait tökéletes bizonyítékokkal tudom a bíróság előtt megcáfolni. Nyomatékosan megkérek tehát minden ok nélkül nyomozót, hogy a magánéletemmel kapcsolatos kérdésekkel és tisztességtelen ajánlatokkal ne zaklassák családomat és ismerőseimet. Hivatalos megkeresésre ügyvédem, Dr. Litresits András tud tájékoztatást adni, bűncselekmény hiányában magánéletem védelme pedig a minden ember veleszületett méltóságából eredő alapvető, törvény által biztosított jogom, amelynek tiszteletben tartására a sajtó munkatársait is szépen kérem.

Végezetül: a Debreceni Zsidó Hitközség a szélsőjobbos Füssy Angéla nevemet meghurcoló, minden igazolt vádat vagy bizonyítékot nélkülöző cikke nyomán lemondta novemberi, jótékonysági koncertemet. Vagyis tette mindezt annak az újnáci jellegű pártnak a nyomására, amelynek szellemi elődei a Dunába lőtték egykor a pesti zsidóságot. Nagy szomorúsággal tölt el, hogy három napja a szélsőjobb megfélemlítésének hatására a Zeneakadémia is lemondta decemberi, telt házas koncertjeimet, hatalmas anyagi és presztízsveszteséget okozva ezzel önmagának, és csalódást a zeneszerető nagyközönségnek.

Borzalmas, hogy a szélsőjobb gátlástalan nyomulása és lelki terrorja a legrosszabb vészkorszakot idézheti 2024-ben Magyarországon. Amit csinálnak, annak köze nincsen a gyermekvédelemhez, csupán az erőszakpolitika eszközei, hogy néhány tízezernyi szélsőséges gyűlöletével újra elérhessék a parlamentbe jutás küszöbét, és a magyarországi LMBTQ- és zsidó kisebbséget újra rettegésbe taszítsák. Akár annak árán is, hogy visszataszító módon összemossák a ho:moszexualitást a pedofíliával, hogy köztiszteletben álló embereket hurcolnak meg alaptalan vádakkal, életművekbe és magánéletekbe rondítanak bele. Thomas Mann a 30-as években az 'Achtung, Europa!' ('Európa, vigyázz!') című kiáltványával hívta fel a figyelmet a pestisként terjedő nácizmus hatalmas veszélyére. A figyelmeztetés soha nem volt időszerűbb, mint 2024-ben: Magyarország, vigyázz"  áll a Facebook-posztban.

Lakatos Márk körül a botrány tovább gyűrűzik: egy zenész állt most kamerák elé

Ábrahám Róbert újabb embert szólaltatott meg Lakatos Márk botrányával kapcsolatban, zenész beszélt a kamerák előtt.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük