„Nem mozogtak a kezeim” Balesetet szenvedett a magyar énekes

Varga Viktor, a Csillag születik felfedezettje olyan dolgokat mesélt, amiket még barátnője sem hitt el róla.

Varga Viktort, a Csillag születik tehetséges énekesét nemrég baleset érte. A Tabu TV riporterének a szerencsétlen esemény körülményeiről mesélt, és néhány furcsaságot is elárult.

Még karácsony előtt történt a baleset, a sztár ugyanis új korcsolyája felavatása közben a jégpályán merész mutatványra vállalkozott, ami végül balul sült el.

"Nem mozogtak a kezeim"

- Kétszer sikerült a 360 fokos fordulat a levegőben, harmadszorra már nem, úgyhogy két csuklóra érkeztem. Az egyik reccsent, akkor még azt hittem, hogy a másik is. Elsápadtam, aztán csak ültem, és nem mozogtak a kezeim - idézte fel szerencsétlen esését a 24 éves énekes.

A riportból az is kiderül, hogy nemcsak a külsőségekben különc a népszerű tehetségkutató felfedezettje, hanem az orvostudományokhoz való hozzáállása is rendhagyó.

- Nagyon kórház- és orvostudomány-ellenes vagyok, úgyhogy nem mentem orvoshoz első nap, hanem csak második este, amikor már úgy bedagadt, hogy akkor már beláttam, itt az ideje bemenni. Egyébként rögzítettem két fakanállal meg a barátnőm sáljával - mesélte, majd hozzátette, hogy édesanyja kiborult a viselkedésén, és csak akkor nyugodott meg, amikor fia végre jobb belátásra tért, és felkereste az orvost.

Szétvágta a gipszet

Persze ezzel nemcsak szeretteire, hanem menedzsereire is ráijesztett, akik egészsége mellett a szakmai teljesítménye miatt aggódtak. Utólag aztán kiderült, hogy félelmük felesleges volt, mivel a zenész sérülésétől függetlenül remek teljesítményt nyújtott nagykoncertjén.

- Azért én kemény gyerek vagyok, most is jöttem próbára, megoldom a dolgokat - mondta Varga Viktor, akit kötelezettségeitől még begipszelt karja sem tántoríthatja el.

A magyar tehetségkutatók felfedezettjei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A zenész egy további meghökkentő cselekedetére is fény derül a Tabu TV interjújából: elárulta ugyanis azt is, hogy egy nap után szétvágta saját gipszét, amit még barátnője sem hitt el neki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Egyébként már második nap szétvágtam a gipszet, és úgy mentem zuhanyozni, mert ugye a gipsz szétrohad, ha víz éri. Szétvágtam, hogy levehető legyen - mesélte.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük