Ilyen az, amikor egy 46 éves, alapvetően gyökér faszinak gyereke születik

Nincs olyan rendszeresen netező ember, aki ha a Varga Attila Sixx nevet olvassa, ne tudná, hogy az Index és a comment.com újságírójáról van szó, aki semmit sem szépít. Magát se. Amit gondol, azt gyakran káromkodásokat sem mellőzve írja le, ezen az sem változtatott, hogy februárban gyermeke született. Blogot, majd könyvet írt arról, "milyen egy 45 éves, alapvetően gyökér faszinak megélni azt, hogy apa lesz". Szókimondó interjú, akit zavarnak az esetleges csúnya szavak, ne olvasson tovább.

- Aki ismeri a feleségedet, tudja, hogy Timi egy nagyon kedves, nyitott, tisztalelkű ember. Ő biztosan nem lenne együtt egy gyökérrel, pláne nem szülne neki gyereket.

- Alapvetően elég karcos vagyok, de nyilván másként viselkedek a magánéletben és máshogy bloggerként vagy újságíróként. A régi énem 20-tól 35 éves koromig viszont tényleg elég gyökér volt.
 

- Mi változott meg leginkább ez alatt a tíz-tizenöt év alatt?

- Nem a családomon vagy a barátaimon vezettem le a feszkót, ami felgyűlt bennem, hanem az írásaimon keresztül. Amikor még jóval az Index előtt elkezdtem blogolni, az írást erre használtam. Volt klasszikus értelemben vett internetes naplóm is, de abbahagytam öt-hat bejegyzés után, és inkább a kritikai műfajban kezdtem el dolgozni. Aztán amikor ismét összejöttünk Timivel, az nagyon pozitívan hatott rám, megváltoztatott sok mindent.

- Mit jelent az, hogy ismét összejöttetek?

- A kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor angoltanárként dolgoztam egy nyelviskolában, Debrecenben, ő pedig a tanítványom volt. Eleinte nem is az ő csoportját tanítottam, csak mivel ő is, én is korábban érkeztünk, mint a többiek, elkezdtünk beszélgetni. Nekem akkor eléggé rossz volt a hírem: "Csak az a szakállas, nagyhangú paraszt ne tanítson minket, mert ő kemény!" Amikor átvettem a csoportjukat, mindenki rettegett tőlem, csak Timi nem, mert ő másképp ismert. A beszélgetésekből az lett, hogy elkezdtünk járni, aztán annak a kapcsolatnak vége lett, és tíz évvel később találkoztunk össze ismét az interneten. Azóta együtt vagyunk.

Imádtam tanítani, amíg Debrecenben éltem, sokáig még a blogolás mellett is tanítottam a nyelviskolában. Jó érzés volt átadni a tudást, látni, hogyan fejlődnek a diákok a kezed alatt. Benedek még csak kilenc hónapos, de így is érdekes, mennyit fejlődik, hogyan figyel és próbál utánozni bennünket. Egyre jobban érdekel, hogy milyen lehet egy kisebb csoport öt-hat évesnek angolt tanítani, mert korábban csak felnőtteket oktattam. Ezt is el tudom képzelni a jövőben.

- Mielőtt Timit megismerted, foglalkoztatott egyáltalán, hogy legyen valamikor gyereked?

- Nem. Nem volt olyan párom, akivel felmerült volna. Amikor szóba került, akkor olyan szinten, hogy "Úristen, csak ne!" Huszonévesen az ember nem ezzel akar foglalkozni. Engem idegesítettek a gyerekek: repülőn, vonaton a sírás, üzletben az előttem hagyott babakocsi az üvöltő gyerekkel.

- Hiába mondták, hogy majd ha sajátod lesz, másként látod az egészet?

- Hiába, mert nem hittem el. Nem akartam gyereket, túl önző voltam, elsősorban saját magam érdekelt, senki más. Most is az vagyok egy kicsit, de már nem olyan mértékben. Jó barátságban vagyok a Tankcsapda zenekarral, előfordult, hogy felhívtak azzal, van hely a buszban, Szeged, Kecskemét és még két állomás, megyek-e. Ja, megyek. Ezt hogy csinálod meg egy gyerek mellett? Sehogy. Láttam a parkolóban a gyerekes apukát, én meg azt gondoltam, nekem milyen jó lesz, három napig nem fogok magamról tudni. Amióta van gyerekem, mások a prioritások. Ez nem rossz, sőt, egyáltalán nem az, csak meg kell szokni.

- Van hiányérzeted, hogy már nem veszel részt a többnapos, lerészegedős bulikon?

- Isten ments! Ehhez már öregnek érzem magam. Ha valaki nekem azt mondaná, hogy üljek be egy mikrobuszba és menjek el három napra, úgy, hogy zuhanyozni nem tudok, és a földön kell aludni, annak azt mondom, hogy köszi, nem. Ehhez már túl kényelmes vagyok. Ha fizetnének, sem sátoroznék már a Szigeten egy napot sem, pedig annak idején, amikor indult, az első három évben sátrat vertem. Visszagondolva, azt mondom, "Jézusom!".

- A gyerekvállalás közös döntés és felelősség, de általában nem mindig egyszerre érik meg a vágy az apában és az anyában. Nálatok ki hozakodott elő a témával?

- Miután Timi hozzám költözött Budapestre, eltelt két-három év, mire úgy összecsiszolódtunk, mintha házasságban éltünk volna. Akkor kezdtünk el erről beszélni, távlati terveket készíteni. Korábban, ha szóba került a gyerekvállalás, automatikusan lejött egy fal, míg Timi mellett abszolút nem, sőt, elkezdett foglalkoztatni. Régebben, amikor jött velünk szembe az utcán egy család gyerekkel, kutyával, és én azt mondtam, "De aranyos!", akkor Timi a gyerekre gondolt, én meg a kutyára. Ez megváltozott. Én is azt néztem, hogy de cuki, meg de kurva jól néz ki az a babakocsi. Azt éreztem, most már oké, akarom, hogy ott legyen velem egy gyerek.

Nem akartam teljesen kifutni az időből sem. Bárhogy is nézzük, most vagyok 46 éves, és lehet, hogy jobb lett volna, ha öt-hat évvel korábban születik meg Benedek, de én a hagyományos értékeket tisztelem. Tudom, hogy ezt ma már sokan nem veszik ennyire szigorúan, de számomra fontos, hogy előbb a házasság, aztán a gyerek jöjjön. Az, hogy megszületik, és majd egyszer összeházasodunk, ez nálam nem játszik. Timi egyébként soha nem erőltette az esküvőt, én éreztem úgy, hogy feleségül szeretném venni.

- A nagydarab, tetovált kritikusból előbújt a romantikus énje. Nem sokan gondolnák, hogy gyűrűvel letérdelős pasi vagy.

- Nem letérdelős lánykérés volt, hanem karácsonyi. A szüleinél voltunk Debrecenben, és abszolút nem tudott róla. Nem vagyok túl romantikus alkat, de azt gondoltam, ezt most megcsináltad, ez fasza volt. Igent mondott, és szerettünk volna minél hamarabb összeházasodni, de nehéz Budapestről megszervezni egy debreceni esküvőt, ezért elhalasztottuk egy évvel. Az esküvő után nászút jött, utána meg Benedek.

- Ma már lassan az a ritka, hogy az esküvő után egy-két évvel megszületik a baba.

- A környezetünkben nagyon sok olyan párt találni, ahol hiába próbálkoznak, nem jön össze. Attól féltünk, hogy nálunk is ez lesz. Sok mindent elolvastam ebben a témában, mi az, ami egy férfi esetében hátráltató tényező lehet. Ott volt az egész addigi életem! De az volt bennünk, hogy ha nem jön össze természetes úton, valamilyen megoldást találunk: jön a lombik program, vagy ha az sem, örökbe fogadunk.

- Egy dolog tervezgetni a gyerekvállalást, és megint egy másik, amikor valakivel közli a párja, hogy pozitív a terhességi teszt. Milyen érzés volt szembesülni azzal, hogy 46 évesen apa leszel?

- Az öröm mellett ott volt a félsz is. A kor miatt. Az ismeretségi körömben előfordult, hogy a genetikai vizsgálatoknál aggasztó eredmények jöttek ki, meg kellet ismételni vagy máshol is elvégeztetni. Ez ijesztő. Amíg le nem telt a három hónap, addig nem beszéltünk róla, csak a család tudta.

Majdnem minden barátomnak lánya van, mindenki azt modta, tuti, hogy nekem is lesz. El is képzeltem, hogy majd be tudok kapcsolódni a lányos apák közti beszélgetésbe, amikor azt hangoztatják: „Előbb-utóbb úgyis agyonverem azt a nyomorultat!”, ami ugye a lány valamelyik pasiját jelenti. Viszont amikor megtudtam, hogy fiú, az egészen más érzés volt. Van, aki továbbviszi a nevedet, van benned egyfajta férfiúi büszkeség. Nagyon örültem volna, ha lányom lesz, de így, hogy Benedek Márk lett, tökéletes.

- Mennyire rendezte át az életeteket a babavárás?

- Timinek venni kellett egy nagyobb kabátot, ennyi. Próbáltuk úgy élni az életünket, ahogy addig. Timi örökmozgó, nagyon aktív és ez a terhesség alatt se változott, az utolsó pillanatig bejárt dolgozni. A szülés előtti este még függönyöket mosott. Nem ült le, hogy valaki szolgálja ki, nekem kellett szólni, hogy kicsit pihenjen is. A terhessége se klasszikus volt, nem reggeli rosszullétei voltak, hanem egész napos émelygések. Nálam annyi, hogy kevesebb cigit szívok. Megpróbáltam letenni, de nem ment, ezt majd még valahogy meg kell oldanom az egészségem miatt. A gyerek előtt meg otthon egyébként nem dohányzom.

Napközben beszélünk telefonon háromszor-négyszer, és már hang alapján felismerem, mit csinál a gyerek éppen. Legszívesebben otthonról dolgoznék, de akkor biztosan nem tudnék eléggé koncentrálni. Alig várom, hogy hazamehessek hozzá. Nem akarok elmenni kocsmába, mozizni, mert nincs két egyforma perc, és én nem akarok a fontosakról lemaradni.

- Benedek születéséről sem szerettél volna lemaradni, vagy a hagyományos felálláshoz ragaszkodva inkább azon a véleményen voltál, hogy jobb, ha az apa nem lát mindent, maradjon csak kint?

- Már régen eldöntöttem, hogy ott akarok lenni. Pedig volt elrettentő példa. Egyszer egy házibulin voltunk vagy tízen, amikor az egyik barátom felesége valamiért megmutatta a szüléséről készült videót. Aki facér férfi volt és nem volt még gyereke, menten azt gondolta, hogy "Ne, én ezt nem fogom végignézni, hülye vagy?!" De amikor elkezdtünk foglalkozni a gyerek témával, és Timi terhes lett, teljesen magától értetődő volt, hogy bent leszek a szülésnél. Neki is, nekem is fontos volt. Nem volt olyan opció, hogy most nem, majd a következőnél bemegyek, mert egy gyereket terveztünk. Azért kurva kemény! Ha a férfiaknak kellene szülniük, az összes tudós azon dolgozna, hogyan lehet az egészet lerövidíteni, megkönnyíteni.

Benedek természetes úton született, és ott voltam végig, nem ájultam el, pedig benne volt a pakliban. Feleslegesnek érezi magát az ember, de Timi azt mondta nem voltam az, sőt, nagyon is fontos volt neki, hogy ott álltam mellette, szoríthatta a kezem és rám tudott nézni. Aztán amikor kijön a gyerek, nem akarok coelhós lenni, de abban a szent másodpercben megváltozik az ember. Meghallod a gyerek hangját, meglátod, ahogy kinyitja a szemét. Annyira szép! Megfogni nem mertem, mert nagyon kicsi, csak két és fél kiló volt.

- Később mindent vállaltál? Fürdetés, pelenkázás?

- Pelenkázni tökéletesen még nem tudok. Az rémes, amikor kibontod a pelenkából, rugdos a lábával, hadonászik a kezével, vigyorog, röhög, kurva aranyos, csak közben hasig szaros. Mit csináljak először? Szerencsére olyan még nem volt, hogy egyedül kelljen ilyet csinálnom, a munka oroszlánrészét Timi csinálja. Én a figyelmét terelem el, meg hülyéskedek, ha éppen ott vagyok.

- Amikor a szülés után pár héttel megkérdeztelek, Timi hogy bírja, azt válaszoltad: akkor tud pihenni, amikor én hazaérek és átveszem Benedeket. Nem ez a jellemző, hanem hogy a pasi dolgozik, hozza haza a pénzt, de aztán otthon neki a pihenés jár, a nő úgyis egész nap csak eljátszadozott otthon a gyerekkel.

- Hallja az ember, hogy anyának lenni főfoglalkozás. Sokan hangoztatják is, miközben valójában mást gondolnak erről: "Persze, otthon van egész nap, nézi a tévét, néha felveszi a gyereket". Hát a lófaszt! Elképesztő meló, nagyon megterhelő a folyamatos odafigyelés. Én nem vagyok huzamosabban, egyedül a gyerekkel, nyolc-tíz órát, mint Timi, de párszor előfordult. Úgy eszi az ember energiáját, hogy az valami embertelen. Nem fizikailag, hanem agyilag fáraszt le. Az agyadban végig pörög a film, hogy hányféleképpen szenvedhet balesetet, és folyamatosan ott kell legyél, ha veszélyes helyre mászna vagy kapaszkodna, ugyanakkor ne gondolja azt, hogy majd mindig lesz, aki vigyáz rá, legyen veszélyérzete. Amikor a gyerekkel vagyok, azt nem tekintem melónak, tehernek, hanem élvezem. Ha jut magamra két-három óra, az oké. Nem hiszem, hogy tíz évvel ezelőtt ezt mondtam volna.

- A legtöbb apa nem nagyon tud mit kezdeni a gyerekkel, amíg nem tud vele verbálisan kommunikálni. Te hogy élted és éled meg az apa-fia kapcsolat korai szakaszát?

- Egyik haverom mondta, hogy a gyerek sokáig olyan, mint egy cső kukorica, csak vigyázni kell, hogy ne haljon meg. De amikortól megismeri az embert, akár a hangját, akár az illatát, a formáját, a kapcsolat megvan. Én imádtam azt is, hogy a hasamon aludt. Négy-öt hónapos volt, amikor tudtam, hazaérkezéskor a mosolya nekem szól. Ez a hatodik hónapra konkrét karnyújtogatássá változott, most pedig már mászva teper hozzám, ha látja, hogy hazaértem. Ez állati jó, a legjobb érzés. Nem érdekel, mi történt aznap, ki idegesített fel, mert minden lényegtelenné válik.

- Olyan apuka lettél, aki fotókat mutogat és mesél a kisfiáról?

- Azt gondoltam, nem leszek olyan hülye. Persze! Majd rájössz! Most ez foglalkoztat, persze, hogy mutogatok, meg posztolok róla néha. Nem titkolom el, sőt, büszke vagyok rá. Ha valaki kérdez róla, onnantól magára vessen, elmesélek mindent.

- Az Almamag nevű blogot, ami a pozitív terhességi teszttel indul, azért írtad, hogy kiírd magadból és megoszd másokkal a boldogságodat?

- Régen írtam személyes hangvételű blogot. Hiányzott, mert a comment.com meg az Index más. Azt gondoltam, ennél jobb alkalom úgy sincs, ezért elkezdtem írni, de a kommentelők felidegesítettek. Addig, amíg engem anyáznak, azzal túl sok bajom nincsen, tudom kezelni, de amikor a felségemet meg a gyerekemet, azt már nem. Jön egy olyan komment, hogy bárcsak szakadt volna az anyjába a gyerek feje. Ezzel úgy vagyok, hogy bazdmeg, te nyertél, akkor megírom könyvben. Ha kíváncsi vagy rá, kifizeted érte az árát, aztán magadban szitkozódsz. Könyvet amúgy mindenképpen írtam volna.

- Miről szól a könyv?

- A terhesség, a szülés és az első hat hónap, ebből a három fejezetből raktam össze. Nehéz volt lezárni, mert folyamatosan lenne miről írni. Majd Facebookon, a Bubukönyv oldalon folytatódik tovább, ott írom tovább a történetet, igaz, nem is Bubu, hanem már Bandita néven kellene futnia. Ha lesz második könyv, annak is ez lesz a címe. Mert nagy csibész lett. Tudja, hogy mit nem szabad, de azért csinálja.

Fotók: Index/Huszti István, Sixx

• sztártéma
• interjú
• Hazai sztár