Indul a Való Világ 4!

Nézd meg, mi történt a korábbi lakókkal

Magyarország legnépszerűbb reality show-ja, a Való Világ három évad után most visszatér a képernyőre!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Még ebben az évben kinyitja kapuit a Való Világ Villa, és várja új lakóit, akik szeretnék megmutatni magukat, illetve megváltoztatni az életüket. A műsor fődíja egy lakás, egy autó és havi egymillió forint egy éven át.

A műsor legutóbbi, harmadik szériájának 2003-as indulása óta eltelt hét évben folyamatosan érkeztek a kérések a műsor folytatására vonatkozóan. A csatorna az évek alatt rendszeresen kutatta a nézői reakciókat, és várta a legalkalmasabb pillanatot, hogy ismét műsorra tűzze az ország legsikeresebb valóságshow-ját.

Újra a lét a tét

És a jelek szerint most jött el annak az ideje, hogy útjára induljon a negyedik széria. Jelentkezőkben valószínűleg most sem lesz hiány - ám hogy ki miként tud majd előnyt kovácsolni a tévés ismertségből, az más kérdés.

Elnézve a korábbi évadokban felbukkant arcokat, kétségtelenül akadnak, akiknek sikerült fordítaniuk egyet a sors kerekén. Majka népszerű tévés lett az idők során, VV Anikó pedig a celebvilágot színesíti izgalmas magánéletével. Az RTL Klub Fókuszának riportere azonban utánajárt, mi történt azokkal a villalakókkal, akik visszatértek hétköznapi életükbe.

Van, akinek bejött

Mint a riportból kiderült, a harmadik VV nyertese, a ma már 25 éves Milo például remekül bánt a nyereménypénzével, hiszen elherdálás helyett Budapesten vásárolt belőle egy belvárosi öröklakást. Sőt, állítása szerint még mindig nem élte fel az ajándék vagyont!

Az első szériából ismert Kégl Ági, aki annak idején a szívtipró Lorenzóval is összemelegedett, leginkább nosztalgiával gondol a valóságshow-s időkre. Azóta elvégezte az egyetemet, rátalált a nagy szerelem, és van egy három és fél éves kisfia is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Lorenzo ugyan nem állt kamerák elé, de az értesülések szerint neki is van már két gyerkőce, és vállalkozásaival tartja fenn magát. Sziszi, a VV2 vörös démona Spanyolországban táncosnő, Laci, aki a kettes szériát megnyerte, jelenleg színészként dolgozik.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük