Esküvői képek! Így mondta ki a magyar tévés a boldogító igent

Valkó Eszter és szerelme boldogságában 120 fős násznép osztozott.

Valkó Eszternek szerelme, Péter négyszer is megkérte a kezét, és a boldogító igent is kétszer mondták ki.

Az egyházi szertartás a nyíregyházi református templomban volt, míg a polgári ceremóniára egy nappal korábban, szűk családi körben került sor.

120 fős lakodalom

A nagy napot természetesen több hónapos lázas készülődés előzte meg, azt szerették volna, ha minden tökéletesen alakul.

A templomi szertartásra és az azt követő lagzira 120 fős vendégsereglet érkezett, hogy osztozzon az ifjú pár boldogságában.

Amint az RTL Klub Reflektor című műsorában láthattuk, a készülődés izgalmai után végül minden flottul ment.

Nem hiányoztak a napi programból az olyan hagyományos esküvői kellékek sem, mint a csokoreldobás, a közös fotózkodás, a menyasszonyrablás vagy a vőlegény köszöntő beszéde.

Az ünnepi vacsorára és a hajnalig tartó mulatozásra a sóstóhegyi Tüskevárban került sor.

Nem volt nászajándék

Az esküvői menü házias ételekből állt, majd később káprázatos, négyemeletes torta következett, ami igazi ínyencség volt. A bolondos nyitótánc után fergeteges hangulat kerekedett: hajnali fél ötig ropták.

A legnépszerűbb magyar rádiósok

Nézegess képeket!

Elolvasom
A fiatalok úgy döntöttek, nem kérnek nászajándékot, így a menyasszonytánc elég hosszúra nyúlt: többek között kollégája, István Dániel is megizzasztotta az arát. De megérte a fáradságot, ugyanis, amint elárulták, az összegyűlt összegből ősszel Olaszországba mennek nászútra.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?

Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?

 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. április 9. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A tökéletesre sikerült menyegző után jöhetnek a kis trónörökösök, akiket már az egész család nagyon vár. Állítólag már dolgoznak is rajta, így hamarosan teljes lehet a boldogságuk.

Fotó: RTL Klub/Reflektor

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük