"Mindenkinek hazudtam" Tóth Vera felkavaró interjút adott magánéletéről
Tóth Vera kendőzetlenül nyilatkozott élete legnehezebb időszakáról.
A tehetségkutatók történetének első győztese, a Megasztárral felfedezett Tóth Vera az elmúlt hónapokban visszavonult a reflektorfényből.
Az énekesnő magánéleti válságba került, rosszullétéről és összeomlásáról cikkeztek a lapok. Tóth Vera, most utoljára, Joshi műsorában nyíltan mesélt élete mélypontjáról és kavargó érzéseiről.
Önmagának is hazudott
Tóth Vera nem félt bevallani Joshinak, hogy élete legnehezebb időszakát éli. Elmesélte, hosszú út áll még előtte, hogy tisztán lássa, mi vezetett a teljes testi-lelki kimerüléshez, de már most sokkal jobb a közérzete.
- Jobban vagyok, de még érzem a lelkemben a fáradtságot. Egyszer csak azt éreztem, hirtelen kimerültek a tartalékaim. Az elidegenedés érzése a mai napi megvan bennem, de már nem olyan erősen, mint három hónappal ezelőtt - nyilatkozta.
Az interjúban Vera meglepő őszinteséggel elemezte az összeomlás okait. Úgy véli, mindig is saját maga jelentette a legnagyobb terhet önmaga számára. Sosem volt képes elfogadni a testét, ráadásul a rajongók szeretetével sem tudott mit kezdeni. Nehéz volt feldolgoznia, hogy ennyien szeretik, miközben ő nem értékelte magát semmire.
- Olyan nincs, hogy holnaptól pozitívan gondolkozom. Ez önbecsapás, és én is becsaptam önmagam. Teli szájjal mosolyogtam, csináltam a missziót, hogy így kell élni. De hazudtam mindenkinek és magamnak is - mondta ki maga felett a kemény ítéletet Vera.
Hisz a szerelemben, vágyik már az anyaságra is
Vera szerelmi életét és zátonyra futott kapcsolatait is másként látja már. Úgy érzi, kisebbségi komplexusa eleve rossz alap volt a párválasztásnál, ezért is döntött sokszor rosszul. Magára vette a kritikát is, sok bántás érte súlyproblémája miatt is. Ennek ellenére hisz a szerelemben, és nagyon vágyik az anyaságra.
- Én már most szülnék, ha lenne kinek. Ha jönne egy ilyen szerelem, nem mérlegelnék, hogy még öt évig énekelek. Komoly anyatípusnak tartom magam, nem lesz gondom ezzel a szereppel. Már alig várom ezt az időszakot az életemben - vallotta be.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Elkezdtem visszafolyni az életbe, de ez nagyon nehéz. Úgy érzem, az életemért küzdök. De nem úgy kell érteni, hogy mindjárt meghalok, hanem úgy, hogy a saját életemet, életutamat keresem. De most utoljára mondom el ezeket a dolgokat, soha többé nem szeretnék a magánéletemről beszélni - zárta a beszélgetést Vera.
Fotó: TV2 Sajtószoba