Tóth Vera és párja olyanok, mint a friss szerelmesek - Ezért működik jól a kapcsolatuk
Ezért olyan harmonikus Tóth Vera és Pauli Zoltán kapcsolata.

beauty and style
Top olvasott cikkek

Tóth Vera 2019 januárjának végén árulta el, hogy szerelmes, februárban pedig azt is közölte, hogy új párja az elismert gasztroszakember, Pauli Zoltán, a panzióként, éttermeként, borozóként és delikáteszként is üzemelő Palkonyha tulajdonosa. 

2018 karácsonyának első napján találkozott a férfival, amikor a baráti társaságával Budapesten sétálgatott. Egy idő után annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy a társaság többi tagja el is szállingózott mellőlük. 

Egy éve alkotnak egy párt

Már több mint egy éve alkotnak egy párt, de a Spektrum Home csatornán vasárnaponként 16:30-kor jelentkező DTK: Elviszlek magammal című műsorban azt mondták, annyira egyértelmű és természetes volt az első találkozásuk, nem is érzik, hogy azóta eltelt egy év. 

- Mintha az egész most karácsonykor lett volna. Beültünk az étterembe, és olyan dolgokról beszélgettünk, amikről 15 alkalom vagy két év után se beszélgetsz a másikkal. Teljesen megdöbbentő volt! A szerelmünk hajnalán elmentünk egy három-négy napos téli, balatoni vakációra. Amióta együtt vagyunk, én iszonyatosan jókat alszom, megnyugtat a jelenléte - mesélte Tóth Vera.  

toth-vera
Fotó: Spektrum Home/DTK: Elviszlek magammal

- Nagyon nagy harmóniában élünk. Ez az első olyan kapcsolatom, ahol a párom békén hagy, nem csesztet mindenért. Ez nagyon fontos. Nők és férfiak élnek olyan kapcsolatban, ahol egyfolytában frusztráltak. Borzasztó érzés úgy hazamenni, hogy valaki nem akar hazamenni. Minden embernek járna ez a szerelem, ez a harmónia, ami köztünk van - árulta el D. Tóth Krisztának a 34 éves sztár. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Pauli Zoltán szerint a kapcsolatuk harmonikus működéséhez az is nagyban hozzájárul, hogy meg tudják élni a külön és az együtt töltött időt is. 

- Mi most hol Pesten, hol Palkonyán vagyunk a másik házában. Mindkettő helyen otthon vagyunk, csak másképp. Ez isteni, fantasztikus dolog - mondta az énekesnő. 

toth-vera-parja
Fotó: Spektrum Home/DTK: Elviszlek magammal

- Nem mindig vagyunk együtt, néha egy-két napot teljesen külön töltünk, és szerintem ez még jobban erősíti a kapcsolatunkat. Én ezt így élem meg. Várakozás előzi meg a találkozást, és nem egyforma minden nap, mindegyik más, izgalmas, jó - vallotta be a gasztroszakember.

Hazai sztárok 10 legdögösebb ruhája 2019-ből

Ma már nem csak a külföldi díjátadókon és gálákon találkozunk extravagáns és merész kreációkkal, hazai sztárjaink is egyre bevállalósabbak. Tóth Verát a Sztárban Sztár leszek! című műsor zsűritagjaként láthattuk egy szexi összeállításban. Képes összeállításunkban megnézheted, szerintünk a hazai sztárhölgyek közül kik viselték a 2019-es év tíz legdögösebb ruháját.

Ezt is szeretjük