Törőcsik Franciska kis feketében villantotta meg a lábait: meghódította a vörös szőnyeget
Törőcsik Franciska csipkés ruhájától elakadt a szavunk, fekete miniben jelent meg a premieren.
Törőcsik Franciska minden egyes alkalommal varázslatosan néz ki, amikor a vörös szőnyegre lép. A Legénybúcsú című film premierjén ismét elképesztően dögös volt.
Törőcsik Franciska fekete miniben
Tegnap este ünnepélyes keretek között mutatták be a Legénybúcsú című magyar filmet, melynek premierjén sorba érkeztek a sztárok a vörös szőnyegre. A film szereplőgárdájában Törőcsik Franciska is szerepel, a színésznő pedig egy különleges, fekete miniruhát húzott az alkalomra. Szettjét akkor láthatod, ha végig nézed a következő videót:
A ruha felső része csupa csipkéből készült, a miniszoknya pedig kiemelte a színésznő hosszú kecses lábait, melyekre ugyancsak egy fekete, csipkés harisnyát húzott. Az összkép egyszerűen lélegzetelállítóra sikerült, de ezt talán már meg is szokhatták a rajongók.
Törőcsik Franciska ugyanis sokszor megmutatta már nőies és vad oldalát is a hasonló eseményeken, és nyugodtan kijelenthető, hogy egyszerűen minden jól áll neki. Mostani szettjéhez kibontva viselte hosszú, sötét haját, a pontot az i-re pedig vörös rúzsa tette fel.
A Szente Vajk azonos című regénye alapján készült magyar vígjáték olyan színészeket sorakoztat fel Törőcsik Franciska mellet többek között, mint Ember Márk, Csonka András, Csuja Imre, Kárpáti Rebeka és Kovács Gyopár, de játszik benne Korda György is, aki szintén tiszteletét tette a filmbemutatón.
Törőcsik Franciska ezüst estélyiben tiszta Audrey Hepburn volt: így csillogott az Anna-bálon
Mutatjuk, milyen lehengerlő volt Törőcsik Franciska az Anna-bálon, még több sztárral együtt.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- színésznő
Törőcsik Franciska új frizurája ütős: mintha nem is ő lenne így
- sztár
- színésznő
















