A Csillag Születik gyerek nyertese volt - László Attila 24 évesen ilyen jóképű

Ennyit változtak az évek során a magyar tehetségkutatók tinédzser énekesei.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

László Attila 14 évesen Máté Péter Most élsz! című dalával nemcsak bejutott Csillag Születik harmadik évadába, hanem 2011 júniusában meg is nyerte az RTL Klub tehetségkutatóját. 2012 tavaszán jelent meg első albuma, az Ezer szív együtt dobban.

A székelyföldi Kézdivásárhelyen született srácnak nem csak Magyarországon van rajongótábora, fellépett már Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Görögországban vagy Ausztráliában is.

A tehetségkutatók tinédzser énekesei egykor és ma

Az egykori gyereksztárból mára jóképű, 24 éves fiatalember lett, aki továbbra is énekel. A koncertekről 2020-ban neki is le kellett mondania, így sok énekeshez hasonlóan ő is új dalokon dolgozott. Azt tervezte, hogy idén tavasszal kiadja első, csak saját dalait tartalmazó lemezét, amelyen ő ír minden szöveget, és a zenekarával együtt szerzik a zenéket. Jól haladnak a dalok megírásával, de a bevételeik kiesése miatt a lemez profi felvételével és annak magas gyártási költségeivel nehézségeik adódtak, így közösségi oldalán rajongóit kérte, hogy támogassák az album elkészültét.

"Terveim szerint április elején megjelenik az első dal videoklippel együtt, májusban pedig a legalább 10 új dalt tartalmazó korong, kézzelfogható formában is. Létrehoztunk egy kampányt, amin keresztül gyorsan és könnyen tudjátok támogatni a lemez elkészülését" - írta.

Képes összeállításunkban nem csak azt nézheted meg, mennyire sokat változott az évek során László Attila, hanem azt is, hogyan néznek ki ma a zenés tehetségkutatók tinédzser énekesei.  

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük