Súlyos balesetet szenvedett a legendás magyar zenész! Lebénult a karja

Tátrai Tibor eltörte a csigolyáját, amitől karja is lebénult.

Súlyos balesetet szenvedett egy miskolci koncert közben Tátrai Tibor. Sokáig az is kérdéses volt, tudja-e majd mozgatni a kezeit, ám most a műtét után már otthonában lábadozik, közelgő koncertjeit pedig lemondta.

A 62 éves Liszt Ferenc-díjas gitáros csütörtökön beszélt balesetéről az RTL Klub Fókusz című műsorában.

- Budapesten az Amerikai úti kórház gerincosztályán operáltak meg, mely során felszabadult az az ideggyök, mely lebénította a kezem. Gyakorlatilag két csigolyámat egymáshoz rögzítették, ami eltört, hozzácsavarozták a fölötte lévőhöz - mondta.

A zenészlegenda szerint nem számít ritkaságnak, ha valaki a színpadról lefelé jövet leesik a pódiumról. Ilyenkor ugyanis az illető pontosan szemben áll a reflektorokkal, amikor pedig lemegy a színpadról, a sötétségbe lép bele.

- Elég kemény legény vagyok, nem egyszer történt már velem baj, ki fogok mászni ebből is - zárta az interjút a zenész.

Facebook-oldalán megköszönte rajongóinak a támogatást: "Drága barátaim! Megható az a szeretet, amit érzek felőletek! A magam részéről mindent elkövetek, hogy minél hamarabb ki tudjam gitározni a szemeteket! Tényleg jólesik a szeretetetek! Tibusz"

2013 hazai sztárbalesetei

Sajnos 2013 sem volt mentes a balesetektől, rengeteg hazai sztárnak okozott kisebb-nagyobb problémát a sors keze. Kíváncsi vagy, kit és milyen sérülés ért? Nézd végig a képeket!

Peller Annát azonnal kórházba kellett szállítani

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: Facebook/Tátrai Tibor

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük