Tatár Csillát lecserélték! Ez a régi arc lép a helyébe a köztévé műsorában
Tatár Csilla nem tér vissza a Magyarország, szeretlek! műsorba.

Július közepén derült ki, hogy ősztől már nem Tatár Csillával láthatják a köztévé nézői a Magyarország, szeretlek! című népszerű vetélkedőt, Harsányi Levente oldalán egy új női műsorvezető mutatkozik be.
Most kiderült, Kraszkó Zita lesz a szórakoztató vetélkedő női csapatkapitánya, aki augusztus 28-án, vasárnap este debütál a műsorban. Sokak számára színésznőként is ismerős lehet a Hacktion és a Jóban Rosszban című sorozatokból vagy a Polygami című mozifilmből.
2007 és 2009 között a Jazzy Rádió műsorvezetője volt, 2004 és 2006 között pedig a köztévé Feszti körkép című, hazai és nemzetközi fesztiválokról tudósító magazinját vezette. 2015-ben ő volt a Balatoni Nyár egyik műsorvezetője, 2016-ban a Duna Televízión az Oscar-gála magyar műsorának háziasszonya volt, illetve idén nyáron bizonyos heteken ismét ő vezeti a Balatoni Nyár című műsort Harsányi Leventével.
Fotó: MTVA
Fotók: így pörgött a rúdon a köztévé csinos műsorvezetője
A Balatoni nyár csinos műsorvezetője, Kraszkó Zita rúdtáncolt a Duna TV műsorában.