Rég láttuk Tatár Csillát: most testhezálló ruhában lépett a vörös szőnyegre

Tatár Csilla a Just Clear Award egyik díjazottjaként vett részt a gálán.

tatar-csilla-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tatár Csillát a TV2 műsorvezetőjeként ismerte meg az ország, ezt követően évekig a köztévé műsorvezetői gárdáját erősítette, majd 2020-ban az ATV-n tért vissza a képernyőre. 

Gyermekei születése óta a saját útját járja, vlogjaiban évek óta számos ismert emberrel beszélgetett. 

Tatár Csilla díja

Interjút ritkán ad, a sztáros eseményeket is kerüli, ezért is számított kuriózumnak, hogy megjelent szerda este a Várkert Bazárban megrendezett Just Clear Award Gálán, ahol elismerést is vehetett át. Először 2014-ben lett a Az év legfittebb műsorvezetője az akkor még Fitbalance Award néven futott díjátadón. 

tatar-csilla1
Fotó: Profimedia

„3. alkalommal kapom meg ezt a díjat. Először 31 évesen még a gyerekek előtt, aztán 35 évesen, és most hajszál híján 40 előtt. Örülök, hogy nagyjából 20 év alatt eljutottam odáig, hogy az is fontos, hogy mit mondok, nemcsak az, hogy hogy nézek ki. A legfittebb, környezettudatos nő a közéletben. #itsme #justclearaward #köszönöm” - írta az Instagram-oldalán. 

tatar-csilla2
Fotó: Profimedia

A 39 éves sztár egy hosszú, testhezálló, fekete ruhában vette át a díját, ami kiemelte karcsú alakját. 

Just Clear Award 2022 csinos sztárjai

Szabó Zsófi lett Az év legfittebb női műsorvezetője a Just Clear Award Gálán. Szexi estélyi ruhájában már megérkezésekor ellopta a show-t. Egy fekete, csillogó, dögösen dekoltált kreációban jelent meg. Képes összeállításunkban őt és azt est többi gyönyörű sztárját is láthatod. 

Szabó Zsófi szexi dekoltázsa ellopta a show-t: csillogó estélyiben vette át díját

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-fotó: Profimedia

Ezt is szeretjük