Közel a 60-hoz esett szerelembe a magyar énekesnő! Fiatalabb férfi a párja
Szűcs Judith énekesnő 17 évet várt a szerelemre.
Szűcs Judith példája bátorító lehet azok számára, akik idősebb koruk miatt már képesek lennének lemondani arról, hogy párra lelnek.
Az egykori szexszimbólum 17 évet várt arra, hogy válását követően ismét szerelembe essen, mesélte az M1 délutáni talkshow-jában.
Már lemondott a szerelemről
Annak idején bátor lépés volt 40 éves, kisgyerekes nőként elválni, de nem bánta meg, szerinte már öt évvel korábban lépnie kellett volna, de ő csak halogatta a döntést, mert akkoriban álomvilágban ringatta magát.
- Nagyon büszke vagyok arra, hogy mertem vállalni egy kilencéves kislánnyal a hónom alatt ezt a válást. Erőt éreztem magamban, és éreztem, hogy ezzel valahol erőt adok más, hozzám hasonló helyzetben lévő, ebben a korban lévő hölgyeknek is - árulta el.
A válás kimondásakor megkönnyebbült, felszabadultnak érezte magát, rögtön elkezdett fitneszterembe járni, heti háromszor néha már reggel fél hétkor ott indította a napot. Hiába érezte azonban jól magát, 17 évig nem talált párt magának, már kezdett is róla lemondani.
Esküvőre készülnek
- Azt mondtam, én már nem várok senkire. Idáig is olyan jól elvoltunk a lányommal, Timivel, idáig is mindent én csináltam, hát fogom ezután is. És amikor feladtam, akkor érkezett meg. Érdekes módon a lányom azt mondta, hogy anya, nem fog fehér lovon belovagolni a nappaliba. És tulajdonképpen így történt, bejött a nappaliba, ló nélkül, de bejött - elevenítette fel.
Érdekes, hogy már öt éve ismerték egymást, de kölcsönösen nagyon idegesítőnek találták a másikat. Aztán amikor az énekesnő televízió vásárlásához kért a férfitól segítséget, fellobbant a szikra, és szerelme hamarosan hozzájuk is költözött.
Szűcs Judith augusztusban lesz 61 éves, és az esküvőjét tervezi a nála nyolc évvel fiatalabb férfival.
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. További részletek: feminaklub.hu/ Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióVásárolj Femina Klub bérletet!
Fotó: MTVA/Nagy Zoltán
OLVASD EL EZT IS!
- mell
- rubint réka
Látványos a változás! Megműttette melleit az RTL Klub műsorvezetője
- plasztika
- szűcs judith