Ez a magyar színésznő is játszik az idén 10 Oscar-díjra jelölt filmben: romantikus jelenete volt a főszereplővel
Sztarenki Dóra együtt szerepelt Adrien Brodyval A brutalistában, képen mutatta meg jelenetüket.

Sztarenki Dóra bár korábban is szerepelt már sorozatokban, legtöbben a Barátok köztből emlékezhetnek rá először. Később olyan szériákban játszott, mint A tanár, a Mellékhatás vagy a nagysikerű Gólkirályság, most pedig egy világsztár oldalán lesz látható az idén 10 Oscar-díjra jelölt filmben, A brutalistában.
Sztarenki Dóra A brutalistában
Tegnap derült ki, melyik magyar filmesek esélyesek az idei Oscar-díjra, és köztük van Jancsó Dávid is, akit A brutalista című filmért jelöltek vágó kategóriában. A filmnek azonban nem ez az egy magyar vonatkozása van. Többek között maga a főszereplő, Adrien Brody is magyar felmenőkkel rendelkezik, és karaktere is egy magyar származású zsidó építész.

Az amerikai–brit–magyar koprodukcióban Sztarenki Dóra is szerepet kapott, méghozzá a főszereplővel volt romantikus jelenete. A színésznő Instagram-oldalára töltötte fel azokat a fotókat, melyeken Adrien Brody karjában látható.
„Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy egy picit részese lehettem ennek a filmnek! Annyira örülök, hogy együtt dolgozhattam veletek!” – írta bejegyzése mellé, hashtagekkel megjelölve Brady Corbet és Adrien Brody nevét.
Sztarenki Dórinak nagyon sokan gratuláltak a poszt mellett, köztük híres magyar színésznők is. Trokán Nóra például szíveket és lángokat küldött a bejegyzésre, ahogy Gryllus Dorka is, Borbély Alexandra pedig ezt írta: „Wow”, sok-sok láng emoji társaságában.
„Atyaég, de nagyon jó volt Neked!”
„Menő!” – szólt hozzá Rácz Jenő is.
Trokán Nóra lélegzetelállító volt Dalaarna estélyiben a cannes-i filmfesztiválon: villantott a vörös szőnyegen
Trokán Nóra is egyike volt azon hírességeknek, akik végigvonultak a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Made in Karantén