Váratlanul visszalépett a Sztárboxtól Miller Dávid: élő adásban mondta el, miért
Miller Dávid váratlan dolgot jelentett be a Sztárboxban. Nem folytatja tovább a versenyt férfi könnyűsúlyban.
A Sztárbox legelső adásában láthattuk Miller Dávidot ringbe lépni: kiütéses győzelmet aratott Varga Ádámmal szemben.
A mai élő adás során viszont váratlan dolgot jelentett be: hiába volt már ott a döntőben, visszalépett a versenytől.
Miller Dávid visszalépett a Sztárboxtól
Kiderült, a felkészülés során nagyon komoly sérülést szenvedett – két helyen is eltört az orra. Bár nagyon szerette volna befejezni a Sztárboxot, az egészségügyi állapota miatt kénytelen volt visszalépni a műsortól.
Elárulta, nagyon bántja mindez, de annak érdekében is meg kellett hoznia a fájó döntést, mert van egy másik műsor is, amelyben helyt kell állnia: nem akarta veszélyeztetni az X-Faktort.
Mindez után Kovács István Kokó mondta el, hogy ez a versenyre nézve mit jelent. Az ellenfél nélkül maradt Horváth Tamás visszavágót játszik Sárközi Ákossal.
A Sztárbox történelmének legnagyobb kiütése: ő nyerte az első mérkőzést férfi könnyűsúlyban
A Sztárbox idei első adásában Varga Ádám és Miller Dávid mérkőzött meg elsőként férfi könnyűsúlyban.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció