Hódi Pamela rengeteget fogyott a Sztárboxra: aggasztóan vékony lett a kommentelők szerint
Hódi Pamela április óta megállás nélkül készül a Sztárboxra, teste teljesen átalakult az intenzív edzéstől.
Hódi Pamela gőzerővel készül a Sztárbox megmérettetésére, a sok edzés az alakján is nagyon meglátszik.
Hódi Pamela lefogyott
Hódi Pamela szeptember 1-jén, vasárnap száll ringbe a Sztárboxban Halastyák Fanni, művésznevén Nemazalány énekesnővel szemben. A versenyzők már jóval régebb óta tudják, hogy részt vesznek a műsorban, mint a nézők, így a felkészülést is idejében el tudták kezdeni. Hódi Pamela a Sztárbox egyik nagy esélyese, sportos testalkata, hosszú karjai nagy potenciált rejtenek.
Hódi Pamela az RTL Reggeli kamerái előtt elmondta, hogy áprilisban kezdte el az edzéseket, eleinte heti hárommal, majd edzőjével egyeztetve heti ötre emelték a mennyiséget. Peller Annának és Peller Mariann-nak a stúdióban azt is elárulta, hogy öt hónap alatt körülbelül hét kilogramm ment le róla. Elmondása szerint ez nem sok, az internet népe szerint mégis aggasztó, mennyire vékony lett.
A Reddit magyar influencerekkel foglalkozó fórumára került ki egy poszt a kétgyermekes édesanyáról, melyben a kérdező azt hozta fel, hogy szerinte nagyon, már-már túl vékony lett. A poszt alá rengeteg komment érkezett, sokak szerint teljesen normális, hogy az intenzív edzéstől átalakult a teste, míg mások szerint tényleg túlzás már ez a mértékű fogyás, főleg úgy, hogy a felkészülés előtt sem volt túlsúlyos.
"A múltkor láttam őket az Árkádban. Ha nincs mellette Szercsó (Hódi Pamela párja - a szerk.) fel sem ismerem, annyira vékony, az arca beesett"
"Igen, túl vékony Pamela"
"Szerintem túl vékony"
Néhány jóindulatúbb kommentelő inkább azt emelte ki, mennyire becsülendő, hogy ilyen lelkesen készül, és arra is többen felhívták a figyelmet, hogy két szülés után érte el ezt az irigylésre méltó, bomba alakot.
"Bomba, két gyerek után főleg"
"Iszonyat csinos"
Sarka Katára alig ismerni rá: minden eddiginél vékonyabbra fogyott
Sarka Kata egyébként is karcsú alakjából most még többet fogyott, sok kommentelő aggódik érte.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!