Sztankay Orsolya orvosi utasításra szült 37 évesen - A fia már 5 éves

Sztankay Orsolya sokáig nem akart gyereket vállalni, ma már örül, hogy anya lehet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sztankay Orsolya a Rádió Bézsben őszintén beszélt szüleiről, gyerekvállalásról és új hivatásáról. A 42 éves színésznő elmesélte, hogy érettségi után szülei nem akarták, hogy színész legyen, ezért a jogi egyetemre jelentkezett. El is végzett ott két és fél évet, azonban gyerekként megszerette a színházat, ezért nem akart más lenni, csak színész. Ezért mégis jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahova fel is vették.

Már jó ideje színésznőként dolgozott, amikor megismerkedett a Bert Hellinger-féle családállítással, amit szintén hivatásszerűen kezdett űzni. Mellette végzett coach és idegenvezető, ami most a főfoglalkozása, mert, mint mondta, az hasonlít leginkább a színházhoz. Ott is vannak poénok, melyeken nevet a hallgatóság, előre megírt szöveget mond, ha pedig sikere van, ölelgetik és puszilgatják.

Párjával, Fillár Istvánnal azután vállaltak gyereket, hogy az orvos azt tanácsolta neki, gyorsan essen teherbe, mert nemsokára késő lesz. Már ötéves a kisfia, Frici, aki Karinthy Frigyes után kapta a nevét. Édesapja már betegen lett nagypapa, de boldogan ölelte magához egy szem unokáját, aki azóta már sokat nőtt.

Képes összeállításunkban megnézheted Sztankay Orsolya legjobb képeit.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük