Sztankay István a főiskolán szeretett bele gyönyörű kolléganőjébe - Feleségül is vette
Sztankay István összesen négyszer nősült élete folyamán.
Sztankay István hazánk legendás színésze volt, akit azonban csak harmadik nekifutásra vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1957-ben. Az oktatók megkérdezték tőle többek között azt is, hogy mit dolgozik az édesapja, mire ő csak annyit válaszolt, hogy pásztor. Később aztán elárulta a teljes igazságot, miszerint lelkipásztor, de ez a tény sem hiúsította meg sikeres felvételijét.
Mindig csak egy szerelme volt
Még főiskolás hallgatóként az ötvenes évek végén szeretett bele Mészöly Júliába, aki szintén ott tanult akkoriban. Hamar az oltár elé vezette kedvesét, rövid ideig tartó házasságuk azonban válással végződött, egykori felesége pedig később Amerikába költözött.
- Nem, dehogy volt sok dolgom nőkkel. Mindig csak egy szerelmem volt, akihez hű voltam, de közben elég hülye is, mert mindig megcsaltak. Akkor aztán továbbléptem - mondta abban az interjújában Sztankay István, amit a fia készített vele 2012-ben a Life.hu számára.
Sztankay István második felesége is egy csinos színésznő volt: Kun Magda, aki két közös gyermeknek adott életet: Ádám újságíró lett, Orsolya pedig szintén a színészetet választotta. A gyermekek megszületése után második felesége felhagyott a színészettel, és rendezőasszisztensként kezdett el dolgozni.
Sztankay István nagyon szerette Kun Magdát is, de házasságuk egész ideje alatt sohasem tegezték egymást, aminek okát is elárulta.
A mamátok mindig azt mondta: ott azért még nem tartunk, hogy tegeződjünk
- mesélte fiának Sztankay István, majd hozzátette, hogy felesége mondta neki ezt viccelődve az első együtt töltött éjszakájuk után, ezért aztán innentől kezdve mindvégig magázódtak egymással.
Sztankay István élete folyamán még kétszer nősült: Kun Magda halála után Sárközi Györgyi kozmetikust vezette oltár elé, negyedik és egyben utolsó alkalommal pedig Bedők Bea keramikus kezét kérte meg, aki Sztankay István 2014-ben bekövetkezett haláláig szerette férjét.
Ő Reviczky Gábor 20 évvel fiatalabb felesége - Fotókon a ritkán látott Krisztina
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció