Hitted volna? Szinetár Dóra nagyfia már 14 éves

És tiszta anyja!

Szinetár Dóra első férjétől, Lőcsey Jenő táncostól szülte Marcit, akinek azóta van egy féltestvére.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hogy mikor ideális gyermeket szülni, arról megoszlanak a vélemények. Van, aki úgy véli, minél később, annál jobb, hiszen 30-35 éves kor körül az ember már sokkal nyugodtabb és kevésbé önző, mint fiatalon.

Mások viszont úgy vélik, ha valaki huszonéves korában úgymond túl van a szülésen, akkor jobban megérti a gyermekét, és cinkosabb viszonyt tud kialakítani vele. Ráadásul amikor a poronty kirepül a szülői házból, még mindig nem lesznek a felmenők túl öregek.

Két gyerkőc mamája

Akárhogy is, Szinetár Dóra mindkettőt megélte, és egyáltalán nem úgy tűnik, mint aki egyiket vagy másikat megbánta volna. A még mindig kislányosan bájos énekes-színésznő ugyanis első gyermekét, Marcit Lőcsey Jenőtől szülte, alig 19 évesen.

Bár az elejétől fogva imádta a kisfiát, kapcsolata nem működött a nálánál sokkal idősebb művésszel, így végül elváltak útjaik. Ám Dóra később mégis megtalálta a boldogságot kollégája, Bereczki Zoltán oldalán, majd 2007 decemberében megszületett közös lányuk, Zora.

Boldog kis család

Azóta a fiúcska bájos ifjú legénykévé cseperedett, aki nemcsak a mamájáért van oda, de a féltestvéréért is. Ráadásul a sok vegyes család életét megkeserítő rivalizálás és féltékenység sem ütötte fel náluk a fejét - ahogy Bereczki Zoltán egy interjúban elmesélte, Marcinak nem kellett sok idő, hogy nevelőapjaként elfogadja.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szerinte ez annak köszönhető, hogy Marci nemcsak külsőleg, de a belső tulajdonságait tekintve is az édesanyjára ütött.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ugyanolyan nyugodt és kiegyensúlyozott, mint híres mamája.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük