Amadeus korának legismertebb szopránja volt - Katherina Cavalierit egy opera-énekesnő kelti életre

Szigeti Karina a József Attila Színház Amadeus című színjátékában alakítja a híres női szopránt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szigeti Karina fiatal, vibráló személyiség. Operaénekes. Bátor lány, hisz a József Attila Színház Amadeusában először szólal meg élőben Katherina Cavalieri karaktere. A játszók között olyan otthonosan mozog, mintha mindig is a színház életének része lett volna. Ellentmond minden sztereotípiának, amit az opera-énekesnőkről tartanak. Cserfes, vidám beszélgetőpartnerre leltem benne. 

Különleges dolog, hogy egy opera-énekesnő prózai darabhoz csatlakozik. Mi volt az első gondolatod, amikor Dobri Dani, a darab zenei vezetője felkért? 

- Nagyon örültem neki. Képzeld, egyszer jelentkeztem a Színművészeti Egyetemre is, harmad rostáig jutottam. Szóval kacérkodtam a gondolattal, hogy színész legyek. Az operánál ez talán kicsit izgalmasabb játéklehetőség. Több alkalom adódik a csapatjátékra. Egy ária eléneklése individualistább műfaj, míg egy prózai darabban az összjáték csak együtt megy. Ráadásul ebben a színházban tényleg családias a hangulat. 

szigeti-karina-amadeus
Fotó: Kállai-Tóth Anett

Akkor mégis, miért opera?

- Zeneakadémiát végeztem, és egészen kicsi korom óta énekelek. Az első emlékek egyike, hogy hintázás közben, ahogy visz a lendület, egyre hangosabban énekelek. Ahogy nőttem, „komolyodtam”. Nyolcévesen népdaléneklési versenyt nyertem. Az iskolai énektanárnőm is ösztökélt, hogy érdemes zenével foglalkoznom. A meghatározó „találkozás” tinédzserként ért: Callas Toscája volt. Annyira elvarázsolt, hogy - emlékszem - egész nap ezt hallgattam. Szünet nélkül. Akkor lettem a műfaj szerelmese. 

Első szerep? 

- Nehéz kérdés… három éve végeztem az egyetemen, de sokáig koncertlehetőségek találtak csak meg, ami pályakezdőként persze szuper lehetőség, de mégsem egy operaszerep. Spinto szopránként - na, ezt hogy magyarázzam meg? Szóval nem drámai szoprán vagyok, hanem előtte egy lépéssel. Olyan, mint a rozé és a vörösbor közötti különbség: Tosca, és nem Turandot. Ezek a szerepek nehezek, és nem fiatalon találják meg az embert. De majd egyszer… Addig is maradok Katherina Cavalieri, aki amúgy egy létező személy. Habár sok minden távol áll az Amadeusban a valóságtól, ő valóban korának egyik legismertebb és elismertebb szopránja volt. Valóban Salieri tanítvány volt, és ahogy azt sejteti az előadásunk, egy, az élet adta szépséget nem megvető, öntörvényű nő volt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

És te? Te is öntörvényű vagy?

- Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Várjál…? Lehet, hogy teljesen az vagyok? Nem, inkább céltudatosan megyek a magam útján. Mindig is tudtam, honnan hova szeretnék eljutni. Fontos, hogy mindeközben ne lépjek át másokon, és ne bántsak meg senkit. Igyekszem megtalálni a hasonlóan gondolkodókat, így nem egy állandó harc az életem. Erről eszembe jut a gyerekkorom: a szüleim egészen pici koromtól önállóságra neveltek, nem telepedtek rám. Élveztem a bizalmukat, így egészséges módon ki tudott alakulni az az iránytű, ami megmutatja, mikor járok a helyes utamon. Magabiztosan tudom szervezni az életem, nincs szükségem a visszaigazolásokra.

Kitől fogadsz el kritikát? Visszajelzést? 

- A nálam tapasztaltabb pályatársak vagy egy adott produkcióban velem együtt alkotók között megtalálom azt, aki képes objektív visszajelzést adni. A barátom pályatárs, így az ő véleményére nagyon adok… habár lehet, hogy ő elfogult. 

szigeti-karina-amadeus2
Fotó: Kállai-Tóth Anett

Szoktatok „örömzenélni” otthon? Előkerül a gitár, lekerül a porvédő a zongoráról? 

- Párom, aki tenor, klasszikus gitárból szerzett először végzettséget. Úgyhogy előfordul a „csak úgy” zenélés. Gyakorolni és vívódni is szoktunk együtt. Tök jó, hogy tudunk egymásnak szakmai tanácsot is adni. Gyakorlatilag egymástól és egymás által tanultunk meg igazán énekelni. Az a jó, hogy mind a ketten izgulunk egymásért és magunkért. 

Van egy sztereotípia: az opera-énekesnők nagyok, kövérek, és fennhordják az orrukat. Te ettől nagyon messze állsz. Vajon lehet, hogy a generációváltás nem csak a külső jegyekben mutatkozik meg? Megérkeznek azok az operaénekesek, akiket a fiatalok is megszerethetnek, idollá tehetik, és akik talán visszacsábítják a tizen-, huszonéves generációt az Erkelbe és az Operaházba? 

- Ötven-hatvan évvel ezelőtt sem ez volt az ideál. Volt valóban egy ilyen időszak is, de szerencsére újra fontos a külső megjelenés. Ahogy a technika fejlődött, egyre kevésbé volt fontos az énektechnika. Áténekelni egy zenekart, nem volt kérdés. Ma már az operaszínpadokon sem idegen a mikrofon. A CD-minőségű énektudás pedig a hangmérnök kezén, és nem az énekes hangján, tudásán múlik.

Régen, mire az ember pályára került, már az első szárnypróbálgatásokkor is készen volt. Tréningben volt a teste, a hangja, a lelke. A sok „segítség” ellene dolgozik az énekesnek, hisz mire birtokába kerül a megfelelő tudásnak, és kész lesz a nagy szerepekre, addigra középkorú, magára kevésbé igényes nőként vagy férfiként lép színpadra. Aki nem nyitott a zenére, az nyilván nem tud „mibe beleszeretni”. Remélem, hogy mi, fiatalok megtaláljuk a technika vívmányai és a klasszikus, olasz operaiskola között a megfelelő egyensúlyt, és nem csak hangilag erős, hanem a közönség által szerethető művészként lépünk színpadra. Jó lenne néhány olyan óriásplakátot látni, ahol huszon-, harmincéves fiatal operaénekesek mosolyognak ránk, és nem csak popzenészek. 

szigeti-karina-amadeus3
Fotó: Kállai-Tóth Anett

Karina hatalmas szenvedéllyel mesél a hivatásáról. Órákig hallgatnám szívesen. Egy pillanatra önmagát is félbeszakítva kérdezi: - Tudod, mit mond Tasnádi Bence Mozartként az opera műfajáról? 

- Abban különbözik bármelyik másik műfajtól - elemzi Figaro története kapcsán -, hogy nem kell külön-külön végighallgatni a szobalány, a kamarás, a férj, a feleség gondolatait, mert a zene képes egyidejűleg kifejezni mindegyikük hangulatát, mondanivalóját. Ezért élő az opera, nem egy muzeális műfaj. Mekkora csoda, hogy a párhuzamosan hömpölygő szólamok és librettó egyszerre - a Figaro esetén hét ember összjátéka - közvetít megannyi gondolatot és érzelmet. 

Hömpölygő személyiség. Ahogy beszél, belém ötlik: vajon miben tud megpihenni, hogy tud megállni egy pillanatra. 

 - Alapvetően nagyon érdeklődöm minden iránt, ami a szépséghez kötődik. Meditatív pillanat például a sminkelés. Érdekel az is, másokban is a szépség. Kint és bent egyaránt. Fontos, hogy ez a kettő összhangban legyen. Ha valaki nem tudja „lefordítani” a lelkét a világ számára, akkor lehet, hogy elcsúszik a gondolat, nem derül ki, ki lakozik a korpusz mélyén. 

Szigeti Karina, a vérbő Katherina Cavalieri szerepében 2020. október 10-én, az Amadeusban mutatkozott be a József Attila Színház színpadán. 

Szereposztás

Antonio Salieri: Fila Balázs
Wolfgang Amadeus Mozart: Tasnádi Bence
Constanze Weber, Mozart felesége: Kónya Merlin Renáta
II. József, Ausztria császára: Chajnóczki Balázs
Johanna Kilian von Strack gróf, császári kamarás: Molnár Zsuzsanna
Franz Orsini Rosenberg gróf, a Császári Opera igazgatója: Quintus Konrád
Gottfried von Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa: Galkó Balázs
Első Venticello, Szellőcske, hírek, rémhírek és pletykák hordozója: Előd Álmos
Második Venticello, Szellőcske, hírek, rémhírek és pletykák hordozója: Horváth Sebestyén Sándor
Katherina Cavalieri, Salieri tanítványa: Szigeti Karina

Ezt is szeretjük