Friss! Elhunyt Szenes Iván, a Kislány a zongoránál és sok más sláger szerzője

Szenes Iván olyan dalokat adott a magyar zenei életnek, mint A boldogság és én.

2010. szeptember 13-án, életének 87. évében elhunyt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, Érdemes Művész.

Szenes Iván (1924-2010)

Szenes Iván karrierje során, minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt.

Olyan népszerű előadók vitték sikerre dalait, mint Cserháti Zsuzsa, Harangozó Teri, Szécsi Pál, Aradszky László, Kovács Kati vagy Korda György.

Számos slágert szerzett

Slágereit különböző korosztályok ismerik és dúdolják jó néhány évtizede.

Ezek közül a Nem csak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma című örökzöldeket szinte nincs is, aki ne ismerné Magyarországon.

De Szenes Iván volt a szövegírója és a zeneszerzője a legnagyobb magyar slágerek egyikének, a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napnak.

Sokoldalú szerző volt

Sokoldalúságát, ráhangolódó és rímfaragó képességét bizonyítja, hogy több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.

Munkásságát az évek során számos díjjal elismerték. 1994-ben megkapta az Artisjus Huszka Jenő-díját, emellett Érdemes Művésznek is megválasztották.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Szenes Iván temetéséről később intézkednek.

Forrás: MTI.

Fotó: Europress.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük