Szellő István 4 gyerekével egy képen: a legidősebb 27 éves, az ikrek 14 esztendősek
Az RTL híradósát, Szellő Istvánt ritkán látni gyermekeivel közös képen.
Szellő István neve 35 év alatt egybeforrt a híradózással. A tévés keveset beszél magánéletéről, és ritkán mutatja meg a nyilvánosságnak gyermekeit.
Az RTL Híradó műsorvezetőjének két feleségétől és volt párjától összesen négy gyermeke született, és bár nem él velük együtt, remek kapcsolatot ápolnak.
Szellő István négy gyereke
Szellő Istvánnak első feleségétől, Etter Dalmától született első fia, dr. Szellő András, aki már 27 éves, felnőtt férfi, jogászdoktor és ügyvédbojtár. Második, Kiss Mónika fogorvossal kötött házasságából született Ádám, aki 21 éves, és versenyszerűen teniszezik. Tehetségére már mások is felfigyeltek, ugyanis Amerikába kapott teniszösztöndíjat. Kaliforniában tanul üzleti szakon, és teniszt is oktat.
Több mint tíz éve, hogy Szellő István volt párja és ikrei anyja, Naim Renáta tragikus hirtelenséggel, 38 évesen elhunyt. Közös gyermekeik jelenleg 14 évesek, és most felvételiznek majd a gimnáziumba. A híradós lánya, Manna állatorvos szeretne majd lenni, harmadik fiát, Alent pedig a média és kommunikáció érdekli, így az sem kizárt, hogy egyszer édesapja nyomdokaiba lép majd.
Erős Antónia fia
Erős Antónia fia, Matyi a Street Sixteen nevű zenekarával már másodszor lépett fel a Szigeten.
Erős Antónia fia is fellépett a Szigeten: a 14 éves Matyi így állt zenekarával színpadra
Erős Antónia fia, Matyi a Street Sixteen nevű zenekarával már másodszor lépett fel a Szigeten.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Magyarország