Visszavárják a képernyőre! Kiállnak a nézők a kirúgott magyar tévés mellett
Szebeni István Vujity Tvrtkón keresztül üzent a nézőknek.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
-
01 -
02 -
03 -
04 -
05
Bár már lassan három hónapja annak, hogy káromkodás miatt kirúgták a köztévétől Szebeni Istvánt, a nézők még mindig visszavárják.
Vujity Tvrtko a hét elején a közösségi oldalán tette közzé a tévés köszönő levelét, amelyre számtalan facebookozó reagált.
Volt kollégái is kiállnak mellette
Mint ismert, a 37 éves híradóstól azonnali hatállyal megvált az MTVA, miután az M1 hétfő éjszakai híradójában egy baki után elkáromkodta magát: későn jutott eszébe, hogy a felvétel csak éjfél után tíz perccel kerül majd adásba, így nem stimmelnek az időhatározói.
Arra máig nincs magyarázat, hogy ha a rögzített adás több kézen keresztülment, miért nem tűnt fel senkinek a hiba, és arra sem, hogyan kerülhetett nyilvánosságra.
Május 15-én végül őt és három kollegáját is kirúgta az MTVA. Szebeni István viselkedése és annak következménye megosztotta a közvéleményt. Egyesek szerint a televízió vezetése helyesen járt el, amikor kirúgták, hiszen egyetlen műsorvezető és riporter sem engedheti meg magának a trágárságot a kamerák előtt, még akkor sem, ha elméletileg felvételről megy az adás. Ezen a véleményen volt Dömsödi Gábor, a Névshowr egykori műsorvezetője is.
Mások nem értették a reakciót, hiszen nem ez az első eset, hogy valaki a tévében nyomdafestéket nem tűrően szitkozódott - tette ezt már Lilu, Rákay Philip, Szarvas László vagy Kovács Áron is, mégsem rúgták ki őket.
Gombos Edina, akivel pár évig az Aktívot vezette a TV2-n, azt írja: "Sajnálom, hogy mostanság már csak úgy emlegetik őt, mint a káromkodós híradós. Szorítok neki, hogy megtalálja az újabb álommunkáját!"
Visszavárják a képernyőre
Kollégái közül Vujity Tvrtko is kiállt mellette. Ő közölte a Facebookon hétfőn Szebeni István köszönő levelét is. Az egykori híradós azért üzent közvetve, mert ő maga nincs fent egyetlen közösségi oldalon sem - inkább az élőszóban hisz.
Szebeni István azt írja, hálás az embereknek, amiért még mindig gondolnak rá, megértik, hogy hibázott, és szolidaritásukról biztosítják. Kiállnak mellette arccal, névvel és véleménnyel.
Levelében továbbra is hangsúlyozza, hogy mennyire imádta a munkáját: az első fél nyolcas híradója adásmenetét megőrizte, és az öltözője kulcsát is megtartotta emlékbe. Nem a léhaság, hanem inkább a precizitás lett a veszte.
"Két és fél hónapja úgy kirúgtak, hogy a lábam nem érte a földet. Anélkül, hogy megkérdeztek volna, mi is történt pontosan. Pedig csak jól akartam végezni a munkámat, hogy még az a hülye időhatározó is a helyén legyen. A kutya nem vette volna észre, ha nem állunk meg, és javítjuk ki a hibát. De mi megálltunk. Fáradt voltam, éhes voltam, nyűgös voltam. De ettől még imádtam és tiszteltem a munkámat" - olvasható Szebeni levelében.
A változókorról tabuk nélkül - Hogyan küzdj meg az életközepi válsággal nőként?
Iványi Orsolya, a menopauzaedukáció egyik legnagyobb hazai szószólója, tabuk nélkül beszél a változókor testi-lelki kihívásairól, és arról, hogyan élhetjük meg ezt az időszakot, mint új kezdetet. A Femina Klub novemberi előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz az életközepi krízisek kezelésére, és megtudhatod, hogyan értelmezhetjük újra önmagunkat, karrierünket és kapcsolatrendszerünket.
További részletek: feminaklub.hu/
Használd az „IVANYI” kuponkódot, és 20% kedvezménnyel vásárolhatod meg a jegyed!
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. november 27. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elismeri, hogy hibázott, de hát az vesse rá az első követ, aki soha nem káromkodott, aki tökéletesnek gondolja magát.
"Ember vagyok, egy vidéki gyerek, nagyszájú, szókimondó, őszinte. Erre sokan azt mondhatják, attól még nem kéne káromkodni. Tényleg nem. De kiszalad az ember száján. Valamelyik nap belerúgtam a küszöbbe, és majd leszakadt lábujjam. Akkorát káromkodtam, mint egy kocsis. De jólesett, mert utána nem fájt" - szólnak szavai.
A kommentelők is egyetértenek vele: "Pedagógus vagyok. Év vége fele mindig káromkodok! A fáradtság jele nálam is!" írja egy hölgy, de ezen a véleményen van egy másik is: "Kitartás István káromkodni meg igen sokan szoktunk még mi nők is akkor is ha nem szép dolog".
Sokan írják, hogy várják vissza a képernyőre, és remélik, mielőbb talál új munkahelyet:
"Várjuk vissza a képernyőre, de nem megalkuvással, hanem egyenes derékkal, mint eddig!!!"
"Nagyon sok olyan műsor van a tv-ben ahol káromkodnak, még sincs semmi következménye. Ezért nem értem miért rúgták ki azt az embert aki jól végezte a munkáját és egy ország kedvence volt! Vissza Szebeni Istvánt újra a képernyőre!"
Fotó: Facebook/Vujity Tvrtko, Facebook/Gombos Edina
Szebeni István levelét változtatás nélkül közöljük:
Kedves Mindenki!
Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Tvrtko két és fél hónap elteltével sem felejtett el beszélni arról, ami velem történt. Nem azért, mert nemtörődöm lenne, hanem azért, mert minden csoda három napig tart. Tudjuk, hogy megy ez.
Szóval, köszönöm, Tvrtko!
Az emberek, vagyis mi, tegyük a szívünkre a kezünket: a győztesek oldalára szeretünk állni. Jó annak a csapatnak,embernek szurkolni, amelyik mindig nyer. Mert olyankor mi is erősebbnek, sebezhetetlenebbnek érezzük magunkat.
Most viszont olyan dolgot tapasztalok a saját bőrömön, amire álmomban sem gondoltam.
Szolidaritást.
Én azt hittem, ez rég elveszett már.
Lesznek majd, akik kinevetnek: kis senki, ugat itt már megint... Tudom, kik gondolják majd ezt...
Én viszont komolyan beszélek.
Két és fél hónapja úgy kirúgtak, hogy a lábam nem érte a földet. Anélkül, hogy megkérdeztek volna, mi is történt pontosan. Pedig csak jól akartam végezni a munkámat, hogy még az a hülye időhatározó is a helyén legyen. A kutya nem vette volna észre, ha nem állunk meg, és javítjuk ki a hibát. De mi megálltunk. Fáradt voltam, éhes voltam, nyűgös voltam. De ettől még imádtam és tiszteltem a munkámat. Leállás után történt a szerencsétlenség. De mint mondtam, imádtam a híradót, a kollégáim megmondanák! Nem vagyok tökéletes. Ember vagyok, egy vidéki gyerek, nagyszájú, szókimondó, őszinte. Erre sokan azt mondhatják, attól még nem kéne káromkodni. Tényleg nem. De kiszalad az ember száján. Valamelyik nap belerúgtam a küszöbbe, és majd leszakadt lábujjam. Akkorát káromkodtam, mint egy kocsis. De jólesett, mert utána nem fájt:)
Nagyon büszke voltam a munkámra. Az első fél nyolcas híradóm adásmeneté is megőriztem, sőt az öltözöm kulcsát se dobtam ki. Megőriztem, emlékbe.
Csak azért mondom el mindezt, hogy önök, ti is tudjátok, ez nekem mit jelentett.
Rátérek a lényegre.
Azt szeretném mondani, hogy egyszerűen lenyűgöző az a szeretet, amivel körülvesztek. Soha ennyi jót, megértést nem kaptam, mint az utóbbi hónapokban. Mindenki kérdezi, mi van velem, hogy vagyok, hogy viselem?
De most nem az ismerősökről, barátokról beszélek, hanem önökről, rólatok!!!!
Tudom, hogy mindenkinek mennyi problémája van, anyagi nehézségek, súlyos gondok.
Mégis kiálltok mellettem! Arccal ,névvel, véleménnyel. És ez fantasztikus.
A legjobb , ami most történhet velem, persze amellett, hogy végre lenne már valahol munkám - a JÓ SZÓ.
Rájöttem, hogy enélkül nem lehet létezni. Ez az, ami erősít, támogat. Általatok nem érzem magamat vesztesnek, sokkal inkább még összeszedettebbnek. És ezt meg kell köszönnöm!
Azért itt, ezen a fórumon, mert én nem facebookozom, én nem vagyok rajta, az élőszóban hiszek inkább.
De így, most mindenkihez eljuthatok.
Úgy látszik, hogy megmaradt még valami emberség ebből a világból.
Köszönöm.
Szebeni István
Kedves Mindenki!
Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Tvrtko két és fél hónap elteltével sem felejtett el beszélni arról, ami velem történt. Nem azért, mert nemtörődöm lenne, hanem azért, mert minden csoda három napig tart. Tudjuk, hogy megy ez.
Szóval, köszönöm, Tvrtko!
Az emberek, vagyis mi, tegyük a szívünkre a kezünket: a győztesek oldalára szeretünk állni. Jó annak a csapatnak,embernek szurkolni, amelyik mindig nyer. Mert olyankor mi is erősebbnek, sebezhetetlenebbnek érezzük magunkat.
Most viszont olyan dolgot tapasztalok a saját bőrömön, amire álmomban sem gondoltam.
Szolidaritást.
Én azt hittem, ez rég elveszett már.
Lesznek majd, akik kinevetnek: kis senki, ugat itt már megint... Tudom, kik gondolják majd ezt...
Én viszont komolyan beszélek.
Két és fél hónapja úgy kirúgtak, hogy a lábam nem érte a földet. Anélkül, hogy megkérdeztek volna, mi is történt pontosan. Pedig csak jól akartam végezni a munkámat, hogy még az a hülye időhatározó is a helyén legyen. A kutya nem vette volna észre, ha nem állunk meg, és javítjuk ki a hibát. De mi megálltunk. Fáradt voltam, éhes voltam, nyűgös voltam. De ettől még imádtam és tiszteltem a munkámat. Leállás után történt a szerencsétlenség. De mint mondtam, imádtam a híradót, a kollégáim megmondanák! Nem vagyok tökéletes. Ember vagyok, egy vidéki gyerek, nagyszájú, szókimondó, őszinte. Erre sokan azt mondhatják, attól még nem kéne káromkodni. Tényleg nem. De kiszalad az ember száján. Valamelyik nap belerúgtam a küszöbbe, és majd leszakadt lábujjam. Akkorát káromkodtam, mint egy kocsis. De jólesett, mert utána nem fájt:)
Nagyon büszke voltam a munkámra. Az első fél nyolcas híradóm adásmeneté is megőriztem, sőt az öltözöm kulcsát se dobtam ki. Megőriztem, emlékbe.
Csak azért mondom el mindezt, hogy önök, ti is tudjátok, ez nekem mit jelentett.
Rátérek a lényegre.
Azt szeretném mondani, hogy egyszerűen lenyűgöző az a szeretet, amivel körülvesztek. Soha ennyi jót, megértést nem kaptam, mint az utóbbi hónapokban. Mindenki kérdezi, mi van velem, hogy vagyok, hogy viselem?
De most nem az ismerősökről, barátokról beszélek, hanem önökről, rólatok!!!!
Tudom, hogy mindenkinek mennyi problémája van, anyagi nehézségek, súlyos gondok.
Mégis kiálltok mellettem! Arccal ,névvel, véleménnyel. És ez fantasztikus.
A legjobb , ami most történhet velem, persze amellett, hogy végre lenne már valahol munkám - a JÓ SZÓ.
Rájöttem, hogy enélkül nem lehet létezni. Ez az, ami erősít, támogat. Általatok nem érzem magamat vesztesnek, sokkal inkább még összeszedettebbnek. És ezt meg kell köszönnöm!
Azért itt, ezen a fórumon, mert én nem facebookozom, én nem vagyok rajta, az élőszóban hiszek inkább.
De így, most mindenkihez eljuthatok.
Úgy látszik, hogy megmaradt még valami emberség ebből a világból.
Köszönöm.
Szebeni István
