15 éves lányba lett szerelmes a magyar zenész - El is vette feleségül

Szakcsi Lakatos Béla már gyerekként megismerte élete párját.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Demcsák Zsuzsa Példa-Képek című könyvében 27 híres magyar személyiség mesél küzdelmes életútjáról, arról, hogy lettek ismertek és elismertek.

A komoly, mégis pár perc alatt elolvasható portrék közül az egyik legérdekesebb a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla története. 

50 éve boldog házasságban

Szakcsi Lakatos Béla mindössze 14 éves volt, amikor már tudta, az a 11 éves kislány lesz a felesége, akit egy napon megpillantott. Leírta egy cetlire, hogy nagyon szereti, de több nem történt. A következő években is legfeljebb megfogták egymás kezét. A zenész csak 18 éves korában, a lány családjának engedélyével kezdhetett el udvarolni, de az sem ment egyszerűen. 

"Ekkor már Pege Aladárral, Kovács Andorral és Kovács Gyulával dolgozott egy zenekarban. Kovács Gyula zenekarvezető egy nap megkérdezte tőle, miért olyan szomorú. Elmondta neki, hogy tiltják a szülők, hogy udvaroljon annak a lánynak, akibe szerelmes.

Kovács Andor gitáros ekkor kezébe vette az ügyet. Felment Béla szüleihez, és azt mondta nekik, hogy a fiuk szomorú, meg kell engedni neki, hogy udvaroljon a lánynak. Béla édesanyja beleegyezett, de Kovács Andor írásban is megerősíttette vele az engedélyt. Ezt a passzust vitték Béla későbbi feleségének szüleihez, akik szintén beleegyeztek az udvarlásba.

Legendás magyar sztárházasságok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jövőre lesz az 50. házassági évfordulójuk, és bár mindenki őt irigyli, hogy ilyen felesége van, valójában ő hálás a sorsnak és felesége kitartásának" - olvasható Demcsák Zsuzsa és Bali Sándor fotóművész kötetében.

Cikkünkben a részlet Demcsák Zsuzsa Példa-Képek Sosem hallott vallomások, sosem látott portrék című kötetéből származik.

A Példa-képek című kötet fotóalbum és vallomáskönyv egyben. Demcsák Zsuzsa és a fotográfus Bali Sándor nem hamis messiások, hanem hiteles példaképek nyomába erednek. Kezük nyomán nem sztárpletyka-könyv születik, hanem egy minőségi válogatás: 27 híres magyar személyiség mesél élete küzdelmeiről és az útról, amely a "szegénylegénységből a királyságba", az ismeretlenségből az ismertségbe vezette őket.

Kiadja az Athenaeum Kiadó.
Ára 3990 forint.

Fotó: Facebook/Zsuzsa Demcsák

Leadkép: MTVA

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük