Tragikus döntés! Tóth Gabi saját mentoráltját küldte haza

A zsűri döntött,nem volt szükség a borítékra, Szabó Ádámnak kellett búcsúznia az X-Faktortól.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor nyolcadik döntőjében a feszültség a tetőfokára hágott, ugyanis a vártnak megfelelően, Tóth Gabi mentoráltjai párbajoztak.

A csinos mentor amint megtudta, hogy két fia, Csordás Ákos és Szabó Ádám közül búcsúzik majd valamelyik, zokogásban tört ki.

Kemény küzdelem volt

A fiúk olyat mutattak, amit eddig még soha a verseny során. Elképesztő lelkesedéssel és elszántsággal adták elő párbajdalukat, mely a zsűrit is lenyűgözte. Alföldi Róbert és Geszti Péter egyetértett abban, hogy bosszantó, hogy mind a két fiú csak az utolsó pillanatban csillantotta meg elképesztő tehetségét és valódi érzelmeit.

Tóth Gabi nehezen viselte a borzasztó helyzetet, a fiúk produkcióját végigsírta, de a döntésre megpróbálta összeszedni magát. A búcsúzkodást nem húzta hosszúra, pár kedves szó után meghozta a kemény döntést.

A fiatal mentor igazából nem tudott dönteni a két kiváló énekes között, választását taktikára alapozta. Azt mondta, Csordás Ákost jobban félti, hogy nem kap elég szavazatot, így Szabó Ádámot küldte haza.

A mentorok döntöttek

A nehéz szituáció ellenére nem volt szükség a borítékra, ami a nézői szavazatokat tartalmazza, ugyanis a mentorok döntöttek.

Végre egy előnyös ruha! Lilu tűzpirosban elnyerte az X-Faktor nézőinek tetszését

Nézegess képeket!

Elolvasom
Csupán Szikora Róbert marasztalta Szabó Ádámot, mindenki más Csordás Ákost akarta látni a jövő héten.

Szabó Ádám kiesése sokak számára nem volt meglepő, hiszen a mentorok már sokszor hangoztatták, hogy hullámzó a teljesítménye. Amellett, hogy mindenki jó zenésznek tartja, sokszor hiányolták az érzelmet produkcióiból, úgy érezték, a hangszere, ami igazán kiegészíti, akkor érzi jól magát a színpadon, ha kezében lehet harmonikája.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Nagyon szeretlek titeket, ti vagytok a második családom- így búcsúzott Tóth Gabi már egy kicsit jobb hangulatban a show végén.

Fotó: RTL Klub/ X-Faktor/ Bársony Bence
 

Ezt is szeretjük