Az RTL Klub sztárpárja újra összejött! Három hónapig bírták egymás nélkül

A részletek

Ismét összejött Szabó Ádám és az April Project táncosa, Niki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A közös munka az X-Faktorban ismét összehozta Szabó Ádámot és az April Project táncosát, Nikit.

Februárban A Dal forgatásán
Az X-Faktor első élő show-jában

A Csillag Születik című műsorral ismertté vált fiatalok három hónapja szakítottak, most ismét közel kerültek egymáshoz.

Három hónapja szakítottak

A 21 éves Szabó Ádám szeptember elején az RTL Klub 8:08 - Minden Reggel című műsorában mesélte el, hogy a barátnőjével augusztusban szakítottak. Pedig nagy volt a szerelem, a fiatal férfi még a lány kisfiával, a négyéves Norbikával is szívesen foglalkozott.

- Nikivel körülbelül másfél évet voltunk együtt, már nyáron vége lett a kapcsolatnak. Azért csak most mondtam el a nyilvánosságnak, mert most tudtuk tisztázni egymásban a dolgokat, most jutottunk el egy olyan szintre, hogy kimondjuk azt, szakítottunk - mesélte akkor.

Azt is elmondta, hogy a zenélés, a fellépések és az iskola miatt kevés ideje volt a kapcsolatra, ő maga is úgy érezte, nem tud úgy részt venni Niki és a kisfiú életében, ahogy azt ők megérdemelnék. Azt érezte, elmúlt a szerelem. A veszekedések is egyre gyakoribbak voltak, ami bevallása szerint csakis neki volt köszönhető. Pedig nem is volt rá oka, szerinte talán csak a kialakult helyzet tette feszültté.

Ismét közel kerültek egymáshoz

Az X-Faktor versenyzője aztán a műsornak köszönhetően az utóbbi hetekben sok időt töltött Nikivel, aki a tehetségkutató egy-egy produkciójában háttértáncosként lépett színpadra.

Ez most tényleg túl rövid volt! Kivillant Tóth Gabi feneke az élő adásban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tóth Gabi mentoráltja a tehetségkutató elején még azt mondta, furcsa érzés volt párjával együtt fellépni. A műsorban és próbák során együtt töltött idő aztán egyre közelebb hozta őket egymáshoz, ezt a hétvégi adásban vallották be. Meghatározó pillanat volt, amikor az ötödik adásban párbajoznia kellett Batánovics Lilivel.

- A párbaj előtt össze-vissza járkáltam, és Niki segített egy kicsit a földön maradni, mert odajött hozzám és megnyugtatott. Szerintem neki is köszönhetem, hogy továbbmentem - árulta el a szombati adásban.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Ahogy telnek-múlnak a hetek, közelebb kerülünk egymáshoz. Furcsa ezt kimondani, de kezdem azt érezni, mint ami régen köztünk volt. Jó érzés, hogy máshogy dobog a szívem - folytatta az énekes.

- Mindketten érezzük, hogy ez nem az a szakítás utáni jópofizás. Felerősödtek érzelmek, és talán mi sem gondoltuk, hogy ez így lesz, de így van. Nem csupán szeretetről van szó - ezt már Niki mesélte.

Fotó: MTVA/Nagy Zoltán, RTL Klub/Bársony Bence

Ezt is szeretjük