A magyar műsorvezetőnő szakított párjával – Egyszerre ment tönkre a szakmai és a magánélete

Szabó Dóra kemény időszakon van túl, szétmentek párjával, és a vállalkozását is be kellett zárnia.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szabó Dóra 2011-ben tűnt fel először a képernyőn A Szépségkirálynő című műsorban, ahol elnyerte a Miss Earth Hungary címet. Már kislányként is vonzotta a rivaldafény, először színésznő szeretett volna lenni, később táncosként is kipróbálta magát, végül a műsorvezetésben találta meg az útját. 2017 tavaszától vele ébredhettek a Mokka nézői a TV2-n.

2019 júniusában búcsúzott a csatornától, hogy elindíthassa saját vállalkozását: testkezelő gépet üzemeltetett egy szalonban. Ám a koronavírus-járvány keresztülhúzta számításait, és be kellett zárnia az üzletet. "Közben az is egyértelművé vált, hogy sokat kell még tanulnom, hogy miként legyek jó vezető, még nincs bennem kellő szigor és következetesség" – mesélte a Story magazinnak.

Szabó Dóra szakítása

Közben a magánélete sem a tervek szerint alakult: bár egy évvel ezelőtt bútorozott össze kedvesével, végül kiderült, mégsem illenek egymáshoz, így külön utakon folytatták. Joggal gondolhatnánk azt, hogy a szakmai és magánéleti kudarc együttese még a legerősebb lelket is összetörné, de a barna szépség korántsem önmarcangoló típus, igyekezett gyorsan felállni a padlóról.

- A 33 évem alatt megtanultam újratervezni az életemet. Már nem esem kétségbe, ha egy ideig nincs kilátásban sem munka, sem pasi. Hiszem, hogy előbb utóbb megtalál, aminek meg kell találnia - mondta a hetilapnak.

A pozitív szemlélettel sikerült is bevonzania egy új állást, ő váltotta Várkonyi Andreát a Life TV Bréking című műsorában. Szívügyek terén is nyitott szemmel jár, de elmondása szerint nem lesz könnyű dolga annak, aki meg akarja közelíteni.

- Egy pontig nyitott vagyok, viszont mivel értek már nagy meglepetések, húztam egy falat magam köré. Kitartónak és türelmesnek kell lenni ahhoz, hogy eljusson valaki a szívemig.

A 2020-as Glamour-gála legdögösebb sztárjai

Király Lindát Az év énekesnője kategóriában jelölték. Bár díj nélkül ment haza, kiérdemelhette volna az est legdögösebb sztárja címet. Kíváncsi vagy, Szabó Dóri, Tóth Andi vagy Kulcsár Edina vagy milyen ruhát húzott? Képes összeállításunkban megnézheted, szerintünk kik voltak a 12. Glamour-gála legdögösebb sztárjai.

Király Linda a Glamour-gálán irtó dögös ruhába bújt - 30 kilós fogyása után így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük