
Delhusa Gjon le sem vette a kezét 44 évvel fiatalabb párjáról a Story-gálán - Fanni nagyon dögös volt
Fotókon a huszadik Story Ötcsillag- és Érték-díj Átadó Gála sztárpárjai.

Delhusa Gjon 2017-ben mutatkozott először 44 évvel fiatalabb szerelmével, Fannival a Story-gálán. Szemmel láthatóan azóta is töretlen a szerelmük, pedig eleinte a nagy korkülönbség miatt többen kételkedtek a kapcsolatukban, azonban ők bebizonyították, hogy náluk nem számít a kor, és boldogok egymással. A sztárpár részt vett a tavalyi díjátadón is, ráadásul sokan emlékezhetnek rájuk a 2018 őszén futó Nyerő Páros című műsorból is, mely az RTL Klubon volt látható. Természetesen a 2019-es Story-gálát sem hagyták ki.
Az idén 21. születésnapját ünneplő, barna szépség ebben az évben is kitett magáért, egy nagyon dögös, vörös estélyiben vonult zenész párja mellett, aki le sem vette gyönyörű kedveséről a kezét. A huszadik alkalommal megrendezett Story Ötcsillag- és Érték-díj Átadó Gálán nem ők voltak az egyetlen olyan sztárpár, akik között nagyobb a korkülönbség. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük azokat a sztárokat, akik a náluk jóval fiatalabb vagy idősebb szerelmükkel partiztak a rendezvényen.
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
- sztár
- story-gála
- 2019
- sztárpárok
- nagy korkülönbség
- delhusa gjon
- pintér tibor
- ilyés jenifer
- solti ádám
- berki krisztián
- barta sylvia
- gajdos tamás
- győrfi pál
- edvin marton
- marton adrienn
- csősz boglárka
- keleti andrea
- Hazai sztár