Stohl Luca így tündököl a színpadon! Az édesapjával szerepel a Chicago című darabban
Stohl András és lánya is szerepel a Centrál Színház darabjában.
Stohl András és Stohl Luca is szerepel a Centrál Színház 2013. december 29-én bemutatott darabjában. A színész legidősebb lánya tavaly tavasszal végzett a Táncművészeti Főiskolán, a Chicago rendezője, Bozsik Yvette pedig azonnal felfigyelt rá.
- Májusban a koncertvizsgám után felhívott, hogy tetszettem neki, és ha nem zavar, hogy apa is benne van, akkor szeretettel vár a darabban - mesélte a 21 éves lány az RTL Klub Reflektor című műsorában, melynek kamerái elé édesapjával állt.
A 47 éves színész elárulta, hogy a próbafolyamat alatt elfogult volt a lányával szemben: tőle még többet vár el tőle, mint a többi kollégájától. A Chicago próbafolyamata ezért kicsit küzdelmesebb volt, mint a többi, de nagyjából jól telt, és mindenképpen megérte, Luca pedig jól vizsgázott türelemből. A táncos szakmától ugyanakkor félti legidősebb lányát.
- Egy táncosnak még nehezebb, mint egy színésznek A táncos aktív pályafutásának hamar vége van, addig pedig borzasztó sokat kell dolgozni, szenvedni, fogyókúrázni - mondta Stohl András.
Stohl Luca a musicalben remekül helyt állt. Nézd végig a képeket!
Csiszár Jenő ikerfiai nagyot nőtte
Nézd meg, mekkorák már Csiszár Jenő fiai! Képes összeállításunkban azt is megtudhatod, kik azok a magyar sztárok, akiknek szintén ikrei születtek.
OLVASD EL EZT IS!
![stohl luca lead](http://kep.index.hu/1/0/1639/16399/163997/16399795_963635_5edf00357ed9135308570d46c9af0ea4_wm.jpg)
- delhusa gjon
- r. kárpáti péter