Stohl András fotón 2 éves lányával: a szőke, copfos Bella apukája nyakában ül
Stohl András megmutatta ritkán látott legkisebb lányát, a kétéves Bellát.
Stohl András öt gyermek édesapja, és már nagyapa is: az első házasságában született Stohl Luca 2023 májusában hozta világra kislányát, Rózát, akit gyakran dédelget húga, Rebeka. A színész-műsorvezetőnek élettársától, Ancsikától 2008-ban született még egy lánya, Franciska, 2014-ben pedig egy szem fia, a kis András.
Stohl András lánya, Bella
Stohl András 2020 júliusában vette feleségül párját, Vicát, aki két évvel az esküvő után, 2022 júliusában ajándékozta meg egy kislánnyal. Bella Julianna arcát sosem mutatták meg a nagy nyilvánosságnak, sőt, édesapja nagyon ritkán posztolt róla bármit. Most Szentendrén készült egy apa-lánya fotó, amin a szőke, copfos, kétéves kislány édesapja nyakában ül.
Stohl András 2023 karácsonyán olyan képet tett ki a közösségi oldalára, amin mind az öt gyereke és az unokája is látható, de a babák arcát kitakarták egy-egy szmájlival.
Sőt, legidősebb lányai mögött azok férje, illetve párja is szerepel a felvételen.
Ő Stohl András első felesége: Éva 3 gyerekével és unokájával mosolyog a szülinapos fotóin
Stohl András első felesége tegnap ünnepelte a születésnapját. Legnagyobb gyermeke, Stohl Luca fotóválogatással köszöntötte.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció