Stohl András beolvasott Eszenyinek – Áldozatnak állítja be magát, miközben mások szenvedtek

Stohl András helyesli Eszenyi Enikő lemondását, de nyilatkozatának hangnemét bírálta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Eszenyi Enikő tegnap délután közleményben tudatta, hogy visszavonta a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát. Eszenyi Enikő közleményében azt írta, az elmúlt napok történései miatt nem várja meg, milyen döntés születik az igazgatói posztról. Élete legnehezebb pillanatait élte meg támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést is tapasztalva.

Úgy látja, ahogy 39 évvel ezelőtt, most is vannak, akik nem tudnak megbékélni a személyével, és mindent elkövetnek, hogy megosszák a Vígszínház társulatát. "Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan" – írta. 

Stohl András szerint nem Eszenyi az áldozat

Stohl András, aki a Vígszínházban főszerepeket játszott, március elején olyan ismert színészekkel együtt, mint Harkányi Endre, Hevér Gábor, Kerekes József, Kovács Patrícia vagy Lengyel Tamás, nyilatkozatban írta alá, hogy Eszenyi Enikő verbális erőszakkal és agresszív vezetői kommunikációval irányította a színházat.

eszenyi-eniko2
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Az 53 éves sztár az igazgatónő lemondása kapcsán a 168 Órának küldött nyilatkozatában azt írta, a jelenlegi helyzetben ez volt az egyetlen járható út, ugyanakkor azt kifogásolja, hogy Eszenyi önmagát állítja be áldozatnak, akit valós ok nélkül támadtak, miközben mások szenvedtek. A színész Eszenyi azon megjegyzésére is reagált, amit az ATV-ben, Rónai Egon műsorában mondott Stohlról a nyilatkozatot aláíró színészek kapcsán: "Az ő előélete, hogy ő mit csinált, az ilyenkor nem számít?" 

stohl-andras
Fotó: TV2

"Azt gondolom, hogy Eszenyi Enikő lemondása a jelenlegi helyzetben az egyetlen járható út volt. Ha a hasonló esteteket nézzük, amik a közelmúltban történtek, akkor tisztán láthatjuk, hogy nem tehetett mást mint, hogy lemond. Azzal a hangnemmel viszont, ahogy a lemondását megtette, nem értek egyet.

Önmagát áldozatnak állítja be, akit minden valós ok nélkül máglyára küldtek.

Ez hazugság. Ezek az abúzusok megtörténtek, ezért tartom fontosnak, hogy a bizottság a lemondás ellenére is folytassa a kivizsgálást, és derüljön fény az igazságra. Az áldozat nem ő, hanem azok, akik a hatalommal való visszaélést elszenvedték.

Fontos leszögezni, hogy sem én, sem a kollégáim nem az ő személye ellen kívánunk fellépni, hanem azt szeretnénk, hogy ilyen abúzus soha sehol, semmilyen színházban, de egyáltalán sehol ne történhessen meg. Eszenyi Enikő a közelmúltban megjegyzést tett a büntetett előéletemre, ami miatt úgy érzem, hitelesen adhatok neki tanácsot:

én elkövettem egy bűnt, amit elismertem, amiért bocsánatot kértem, és amiért a megérdemelt büntetésemet letöltöttem, és vállaltam érte a felelősséget.

Barátilag csak ezt tudom ajánlani Eszenyi Enikőnek is."

Stohl András először mutatta meg a párját

Stohl András négy évvel ezelőtt azonnal beleszeretett a gyönyörű Vicába, amikor meglátta. Fél évvel később összeköltözött 19 évvel fiatalabb barátnőjével, aki ma már a menyasszonya, 2018 karácsonyán eljegyezte. Vicával idén januárban először szerepeltek együtt a Story magazinban.

Ő Stohl András gyönyörű menyasszonya - 4 év után is bolondul Vicáért

Stohl András négy év után először szerepel együtt a párjával, Vicával.

Elolvasom
Ezt is szeretjük