9 év után lett vége! Ezért válik férjétől a magyar műsorvezető
A VIVA TV egykori műsorvezetője, Steiner Kristóf elárulta, miért döntöttek a különválás mellett.
Steiner Kristóf először mesélt arról, miért ment tönkre a kapcsolata kilenc év után, és miért válik izraeli orvos férjétől. A VIVA TV egykori műsorvezetője Joshi Bharátnak nyílt meg a FEM3 Caféban.
- Az embernek igazán őszintének kell lennie önmagával szemben, hogy belássa, egy kapcsolatban a két fél akkor tud egymásnak adni valamit, ha mindketten inspirálják egymást, ha jobb emberré teszik egymást. A férjem iránt érzett legnagyobb szeretettel és tisztelettel mondom ezt: nálunk ez sajnos már nem volt meg - árulta el a 34 éves sztár.
Steiner Kristóf úgy véli, mindketten felelősek házasságuk kudarcáért, olyan nincs, hogy csak az egyik fél lenne a hibás.
- Azt hiszem, hogy kilenc év alatt elkezdtük kicsit készpénznek venni a másik jelenlétét az életünkben, emellett pedig mind a ketten kiteljesedtünk szakmailag. Én egyre gyakrabban megyek filmezni, színházi munkáim vannak. Ő egyre nehezebben kezelte, hogy nem voltam otthon, próbáim, próbafelvételeim voltak, én pedig azt kezeltem nehezebben, hogy éjszakás orvosként sokszor nagyon keveset láttam, ha otthon is volt, fáradt volt - osztotta meg Joshi Bharattal.
Fotó: Facebook/FEM3 Café
Ezért nem sikerült Ördög Nóra első házassága
Képeken a sztárok, akiknek az első házassága kudarcba fulladt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció