Sportolóként kezdte, mégis műsorvezetőként lett a magyarok egyik kedvence! Ki ő?

Némelyikükről kevésbé tudott, hogy sportolói múltjuk van.

Dia

                        	Csisztu Zsuzsa karrierje tornászként indult, ötéves volt, amikor komolyabban elkezdett foglalkozni a sportággal. 1982 és 1992 között a tornászválogatott tagjaként számos versenyen vett részt, a szöuli olimpián nyolcadik helyezést ért el. 1992-ben a barcelonai olimpián már tudósítóként volt jelen, majd az év októberétől a Magyar Televízió munkatársaként kezdett dolgozni. Később a TV2-höz került, olyan műsoroknál volt, mint a Jó estét, Magyarország!, a Lazac vagy a Mokka. 2009 óta pedig a DigiSport szerkesztő-műsorvezetője.

Fotó: stefan2001.blogspot.hu, Facebook/Fem3 Café

Dia

                        	Egri János, akit olyan vetélkedőkben ismert meg az ország, mint a Kérdezz, felelek!, az Elmebajnokság vagy a Játék a betűkkel, szintén sportolóként kezdte. A ma már 78 éves egykori tévés 1955-től 1971-ig jégkorongozott, a Vörös Meteor egyesülettel háromszoros magyar bajnok lett. A hatvanas években kezdett bedolgozni a Magyar Televízió sportosztályának kommentátorként, majd 1972-től 25 éven át vezette a ma már klasszikusnak számító vetélkedőket. A kilencvenes évek közepén vonult vissza, mint egy korábbi interjúban elmesélte, a kereskedelmi tévézés már nem az ő világa.

Fotó: mediaklikk.hu, jegkorong.blog.hu

Dia

                        	Az 1980-as születésű Kisó, azaz Kiss Orsi jelenleg az M1 SzerencseSzombatának műsorvezetője, és a Class FM-ben is dolgozik, előtte pedig a VIVA zenecsatorna egyik arca volt. Azt megelőzően viszont a csinos tévés 11 évig versenyszerűen jégkorcsolyázott - szülei nyolcéves korában ismertették meg a sportággal, és szerelem volt első látásra.16 éves korától jégrevüket is koreografált, majd 1999-től aerobikot kezdett oktatni, az edzői képesítést is megszerezte. A rádiózásba az ezredfordulón kóstolt bele, 2003 szeptemberétől vették fel a VIVA-hoz, ahol öt évig dolgozott.  Ezután jött a Sport TV, a Class FM, 2011 óta pedig a SzerencseSzombat.

Fotó: Facebook/Kiss Orsolya Kisó Fanclub

Dia

                        	Kovács Kokó István ökölvívóként lett ismert az országban, számos bajnokság megnyerése mellett két olimpiai éremmel is rendelkezik: az 1992-es barcelonai olimpián harmadik, a négy évvel későbbi atlantain első lett. 1997-től profi versenyző lett, 2002-ben vonult vissza, mérlege 22 győzelem mellett egyetlen vereség. Ezt követően több csatornán is megfordult, az RTL Klub Reggelijétől kezdve a Sportklubon át az M1-ig, utóbbin egyebek közt 2013-ban láthatták a nézők A legokosabb osztály című gyermekvetélkedő vezetőjeként a 44 éves sztárt.

Fotó: MTVA/Gálos Samu
Ezt is szeretjük
Szerző: Pákozdi Gabriella
Fotó: