Nem túl fiatal? A magyar énekes feleségül kérte a tanítványát

Somló Tamást a Voice-ban olyannyira lenyűgözte a fiatal énekesnő, hogy feleségül is kérte.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagy visszatérők és igazi tehetségek léptek pénteken a Voice színpadára, amely már a negyedik meghallgatásnál jár.

A mesterek ezúttal is igen szőrös szívűnek bizonyultak, így a versenyzőknek egyáltalán nem volt könnyű dolguk.

Lánykérés

A műsor első fellépője Fenyő Fruzsina volt, aki a testvére, Fenyő Iván árnyékából szeretett volna előlépni.

Számára azonban fontos volt, hogy ne a rokoni kapcsolat révén kerülhessen be a legjobbak közé, így bátyját nem is vitte magával a meghallgatásra.

A mesterek sokáig hezitáltak, végül egyikük sem nyomta meg a gombot, így a bájos énekesnő búcsúzni kényszerült.

Az est egyik emlékezetes fellépője volt Kriszta Réka Piroska, aki hamar lenyűgözte Carameléket. Az erőteljes hangú lány előadása remekül sikerült, a mesterek pedig igyekeztek mindent bevetni annak érdekében, hogy az énekesnő hozzájuk kerüljön.

Somló Tamás a szokásostól is merészebb kéréssel fordult felé, ugyanis viccesen feleségül kérte a csinos tehetséget, aki ennek már nem tudott ellenállni, így végül az ő csapatában kötött ki.

Nagy visszatérő

Az adást Fehér Adrienn produkciója zárta, akinek a neve már régóta ismerősen cseng a magyar zenei életben. Az énekes-színésznő zenész családból származik, testvére, Balázs pedig a Carbonfools frontembere.

2012 nagy visszatérői

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Nem tagadom című dala néhány évvel ezelőtt a hazai rádiók egyik kedvence volt, ám gyermekei megszületését követően egy hosszú szünetet tartott zenei karrierjében. A nagy visszatérés idén történt, amikor színésznőként megkapta az Érinthetetlenek című musical egyik főszerepét.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pénteken énekesnőként állt a színpadra a Voice-ban Basement Jaxx Good luck című dalával, amellyel kiérdemelte a mesterek elismerését. Caramel és Mező Misi is megfordult, az énekesnő pedig utóbbit választotta, így erősítve a Magna Cum Laude frontemberének csapatát.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük