Somló Tamásról sosem látott fotó került elő - Felismered a legendás énekest?

Somló Tamásról a ’60-as, ’70-es évekből eddig nem látott felvételek kerültek elő.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Két éve már, hogy Somló Tamás nincs közöttünk, 2016. július 19-én legyőzte súlyos betegsége. A gyermekei számára nincs olyan nap, amikor ne gondolnának híres édesapjukra. Dávid, az ikerfiai, Dani és Pali, illetve lánya, Lili tavaly, az LGT énekesének hetvenedik születésnapjára emlékkoncertet szerveztek, ami nagy sikert aratott, így idén is lesz Somló Cirqusz. A műsorban régi pályatársak, barátok és fiatal zenészek előadásában voltak hallhatóak Somló emblematikus szerzeményei egy 19 főt számláló bigband közreműködésével. A rendezvényen a gyerekei is színpadra álltak. 

Somló Dániel a Best magazinnak azt nyilatkozta, bár hatalmas feladat, szívesen foglalkoznak a koncert megszervezésével, a közös munka pedig még közelebb hozta őket egymáshoz.

- Amikor már megy a buli, úgy érezzük, valamilyen formában ő is ott van velünk. Nagyon felemelő és megható, megtisztító érzés. Az édesapánkról van szó, lelkileg is egészen más az ő dalait színpadra vinnünk, de úgy érezzük, nekünk, a gyerekeinek a feladata, hogy ápoljuk a hagyatékát - mesélte a hetilapnak. 

Somló Tamás fiai nemcsak a koncerttel szeretnék ápolni édesapjuk emlékét. A szervezés közben számos olyan felvétel került elő az énekes fiatalkorából, melyekkel még ők sem találkoztak. Ezeket digitalizálják, és a nagyközönségnek is bemutatják, hogy mások is láthassák Somló Tamás kevésbé ismert oldalát. 

- Furcsa dolog, hogy már két éve elment, de még mindig tud számunkra meglepetésekkel szolgálni. Például a hatvanas, hetvenes évekből számos filmfelvétel került elő. Nemcsak fotózni szeretett, kamerája is volt.

Ők Somló Tamás ritkán látott ikerfiai - A 30 éves Dániel és Pál is zenész lett

Nézegess képeket!

Elolvasom

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye. Regisztráció az ingyenes rendezvényre.

Promóció

Ezt is szeretjük