Bikinis fotóval köszönt el a rajongóktól Soma a Facebookon
Soma Mamagésa egy bikinis fotó kíséretében köszönt el a Facebook-oldalán rajongóitól.
Soma Mamagésa egy bikinis fotóval köszönt el Facebook-oldalán a rajongóitól.
A 47 éves énekesnő hosszabb időre kivonja magát a forgalomból, messzire utazik.
Thaiföldre utazik
Soma ma délután elrepül egy hónapra Thaiföldre pihenni és feltöltődni.
"Több, mint 10 éve pörgök, ez most alanyi jogon kijár. (Sőt! Atomi szinten szükségeltetik!) Nem tervezem, hogy gép elé kerüljek ez idő alatt. Lehet, hogy fogok életjelet adni magamról, lehet, hogy nem. Ezt most itt nem tudom, és nem is akarom eldönteni. (Direkt nem viszek laptopot, és az okostelefont sem tervezem bekapcsolni, legfeljebb a dragon program miatt.)" - kezdi Facebook-posztját.
Mint írja, egyetlen vágya, hogy csak úgy "nézzen ki a fejéből" bármiféle gondolatok, szándékok, ítélkezés vagy akarás nélkül. Levelekre sem fog válaszolni, kár is keresni üzenetekkel.
Amint azonban március 5-én hazatér, gőzerővel veti bele magát ismét a munkába: két nap múlva már Zalakaroson lép fel, március 11-én pedig egy kerekasztal-beszélgetésen vesz részt Budapesten, majd ismét kicsit elvonul könyvet írni, és csak áprilisban lesz igazán aktív.
Új zenekar
Az már igaz, hogy az elmúlt napokban sem tétlenkedett. Január 31-én például a férjével, Lőrincz Györggyel és új zenekarukkal koncerteztek a Bálna rendezvényközpontban.
Ezzel a hajjal nem sokan dicsekednének! Íme, Soma netre feltöltött fotója
Nézegess képeket!
ElolvasomA fellépés remekül sikerült, másnapi posztjában Soma azt írta, utoljára a húszas éveiben érezte magát olyan erősnek éneklésben, mint amilyen január utolsó napján volt. A közönség is odáig volt érte, még a rajongói még a mosdóban is megtalálták.
"A koncert után a WC-ben 2 lány szinte a nyakamba ugrott, úgy hálálkodtak, hogy mennyi erőt kaptak. Még az egyik pincér fiú is azt mondta: "tök depressziósan jöttem ma be, most újra van kedvem, erőm élni. Köszönöm!" Fülig érő szájjal mentek el az emberek a koncertemről. Én végig flowban voltam. Ehhez pedig nagyon kellett a zenészeim és hagtechnikusom profizmusa." - írta február 1-jén.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Facebook/Soma Mamagesa