Gyászol az ország! Hosszú betegség után elhunyt a magyar filmes

Sík Igort végül legyőzte hosszan tartó betegsége, temetéséről később intézkednek.

Életének 85. évében elhunyt Sík Igor Balázs Béla-díjas operatőr, a Magyar Televízió örökös tagja - tudatta felesége kedden az MTI-vel.

Sík Igort hosszú betegség után hétfőn érte a halál, temetéséről később intézkednek.

Több ezer munkája volt

Sík Igor 1927. április 27-én született Moszkvában. 1945-ig a Szovjetunióban, majd Magyarországon, 1946-tól 1949-ig apjával az Amerikai Egyesült Államokban élt.

Ott gépészmérnöknek tanult, majd 1949-53 között gépipari technikusként dolgozott. 1953-ban hazatért, 1957-ben a Színművészeti Főiskolán diplomázott, majd a Magyar Televízió operatőre, később vezető operatőre lett.

Minden műfajban dolgozott és maradandót alkotott, munkáinak száma több mint ezerre tehető.

Mások mellett olyan nagy rendezőkkel dolgozott együtt, mint Zsurzs Éva, Horváth Ádám, Keleti Márton, Szinetár Miklós és Ádám Ottó.

Számos díjat kapott

A Magyar Televízió Arcképcsarnokában olvasható róla, hogy közvetlen munkatársai művészi érzékét és emberi magatartását egyaránt méltatták. Legendásan szűkszavú és nyugodt volt, ami a televíziós szakmában meglehetősen szokatlan.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Személyiségére talán az a legjellemzőbb, ahogyan kollégái fogalmaztak, hogy nem alázza meg az embert. Sík Igor nyugdíjba vonulása után néhány évig még dolgozott a televízióban, majd végleg visszavonult.

Főbb művei közé tartozik a Férjhez menni tilos (1963), a Rab Ráby (1964), Az ember tragédiája és a Bánk bán (1968), a Bob herceg (1972), az És mégis mozog a föld (1973), valamint a Szomszédok című teleregény (1987-1999).

Közreműködött a Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál felvételein az 1960-as években, emellett számos tévéjáték, valamint opera- és balettfelvétel operatőre volt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Szakmai, művészi munkásságát Balázs Béla-díjjal (1965), érdemes művészi (1976) és kiváló művészi (1984) címmel ismerték el. Sík Igort 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották.

Forrás: MTI

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük