Néhány órával a szülés után! Íme, Rubint Réka és tündéri kisfia, Zalán

Rubint Réka március 10-én adott életet legkisebb fiának, Zalánnak, mellette van még két gyerkőce.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2010 szeptemberében bombaként robbant a hír, hogy a fitneszguru Schobert Norbi és felesége, Rubint Réka ismét babát várnak.

Nem sokkal a szülés előtt
Az első fotó

A gólyahírnek gyerkőceik, Lara és a kis Norbi is nagyon örültek, az egész család izgatottan várta az új jövevényt.

Császármetszéssel született

Érkezését az orvosok március elejére jósolták, a várakozásoknak megfelelően a kismamánál március 10-én hajnali négykor kezdődtek a fájások.

Amikor betolták Rékát a műtőbe, Norbi a mellékhelyiségbe ment imádkozni, hogy minden rendben legyen, majd egy üvegfalon át követhette az eseményeket.

Végül 9 óra 14 perckor, császármetszéssel jött a világra a kis Schobert Zalán Zoltán - teljesen egészségesen, 50 centivel és 2710 grammal született.

A boldog apuka szerint a pici barna haja miatt Rékára hasonlít, ám állítása szerint a fülét tőle örökölte. Norbi egyébként annyira elérzékenyült, hogy többször is elsírta magát, könnyeit a kistarcsai kórház dolgozói előtt sem szégyellte.

Azonnal tudatta a hírt rajongóival

Schoberték egyébként egyáltalán nem zárkóznak el rajongóik elől, hiszen rendkívül aktívak a Facebookon, családi fotóikat sem rejtegetik az érdeklődők elől.

Sztárpárok a 2011-es Story-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az örömhírt is a népszerű közösségi portálon tudatták a nagyközönséggel, ahová hamar felkerült az első fotó is, feleségéről és a három gyerkőcről, melyet maga Norbi készített.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Amint az látszik, Réka néhány órával a szülés után is ragyogóan néz ki, ami talán annak is köszönhető, hogy terhessége alatt sem hanyagolta el magát, és még napokkal a szülés előtt is tartott edzéseket.

Fotók: Facebook

Ezt is szeretjük