Gondoltad volna? Már 16 éves Schell Judit nagyfia - Fotó!
Fiatalon lett anya
A 37 éves Schell Judit 2008-ban adott életet második gyermekének, nagyobbik fia pedig már szinte felnőtt.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A 37 éves Schell Judit arcát és nevét első moziszerepe, a 2005-ös Csak szex és más semmi révén jegyezte meg a magyar közönség. A mindenáron gyereket akaró Dóra karakterét megformáló színésznő a valóságban már kétszeres anyuka.

Le se tagadhatnák egymást

Első gyermekét egyészen fiatalon, 21 éves korában szülte, Lackó ma már 16 éves. Bár akkoriban még főiskolára járt, szülése után folytatta tanulmányait, 1995-ben szerezte meg a diplomát.

Gyerek mellett színpad

Az anyaság nem gátolta meg abban, hogy elinduljon a színészi pályán, a főiskolai évek után a Radnóti Színházhoz szerződött.

Tehetségét már fiatal éveiben is elismerte a szakma, 1998-ban megkapta a Kritikusok díját, 2000-ben pedig a Jászai Mari-díjjal gazdagodott.

Bár a Vígszínházhoz is hívták, 2003-ban az alakuló Nemzeti Színház társulatához szegődött.

A közönség olyan remek darabokban láthatta, mint a III. Richárd vagy a Boldogtalanok.

Másodszor is kisfia született

Schell Judit a szerelmet is a színpadnak köszönheti, kedvesét, Schmied Zoltánt egy közös darab kapcsán ismerte meg, a Merlin Színházban.

A gyönyörű színésznő életébe a gólya is újra beköszöntött, 2008-ban megszületett  Boldizsár.

Második gyermeke születése után megintcsak gyorsan visszatért a színpadra.

Mostanában öt darabban is láthatjuk a Radnóti és a Nemzeti Színház színpadán.

Képek: Europress, schelljudit.hu

Ezt is szeretjük